A klub - a honlapján megjelent közlemény szerint - mindent megtesz azért, hogy "a negatívan megnyilvánuló szurkolóit az egyesület érdekeinek figyelembevételére ösztönözze", ezért azon van, hogy a nem kívánt cselekmények stadionon kívül maradjanak. Ugyanakkor jelzi, hogy ha a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további sportszerűtlen magatartás miatt elmarasztalja az Újpestet és pénzbírsággal sújtja a csapatot működtető gazdasági társaságot, a klub elrendeli a soron következő három hazai mérkőzés zárt kapuk mögött történő lejátszását. A tájékoztatásból kiderül az is, hogy ha ezt követően továbbra is büntetéseket rónak ki a klubra szurkolói rendzavarások miatt, az Újpest az idény hátralévő valamennyi mérkőzését zárt kapuk mögött játssza le.
Amint arra a közlemény emlékeztet, az Újpest nem csupán egy sportszervezet, hanem egy gazdasági társaság is, amely a futballcsapatot működteti. A klub érdeke, hogy szurkolóit maximálisan kiszolgálja, és a csapat sikeresen szerepeljen a bajnokságban, valamint a kupasorozatokban, de érdeke az is, hogy költségvetésében ne keletkezzen olyan mértékű előre nem tervezett kiadás, amely megnehezíti a gazdasági társaság működését. Az MLSZ az idény első felében 7,7 millió forintos bírságot szabott ki az Újpest FC-re.
A klub célja, hogy a békés szurkolók közül elkülönítse a zavart keltőket, az elkövetőket beazonosítsa és kizárja a mérkőzésekről. Egyúttal jelzi: azokkal szemben, akik miatt pénzbírságot szab ki az MLSZ, polgári peres eljárás keretében kártérítési igényt fog érvényesíteni.