Az ukrán elnök környezete szervezte a munkácsi konfliktust?

A július 11-i munkácsi fegyveres konfliktus előre eltervezett akció volt, forgatókönyvét a kijevi elnöki hivatalban írták - a Jobb Szektor parancsnoka szerint.

Vaszil Sztojka, aki korábban az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ungvári járási főnöke volt, majd az SZBU Kárpátalja megyei részlegének belső elhárítását vezette, közölte: a munkácsi akciót a rendvédelmi szervek emberei előre megszervezték, „lehetővé téve, hogy a fiúk (a PSZ fegyveresei) elhagyják Ungvárt, majd kelepcébe csalták őket”. Szerhij Saranics, akkori megyei rendőrparancsnok ezért nem hívott fel, hogy állítsam meg a fiamat – tette hozzá. Megjegyezte, a terv szerint Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő „banditáinak vérfürdőt kellett kiprovokálniuk”. A rendőrség a PSZ embereit ezután elvezette arra a helyre, ahol szitává kellett volna lőni őket, a fiúknak 40 másodperc gondolkodási időt adtak, nem volt idejük tanácskozásra sem, azonnal tüzet nyitottak rájuk, s csak annak köszönhették a megmenekülésüket, hogy kellő harci tapasztalatokra tettek szert Kelet-Ukrajnában – mondta.

„Azzal kapcsolatban, hogy miért történhetett meg ez az eset a békés Kárpátalján, arra a következtetésre jutok, hogy (a munkácsi konfliktus) előre eltervezett akció volt, forgatókönyvírója az ukrán elnöki hivatalban van. A terv szerint Kárpátalján olyan helyzetet kellett teremteni, amely lehetővé tette csapatok vezénylését, hogy a megyét ne oszthassák fel egymás között a klánok” – fejtette ki Vaszil Sztojka. Érthetetlennek nevezte, hogy a PSZ hat fegyverese után miért kutat olyan sok különleges alakulat, és azok miért nem a kelet-ukrajnai terrorellenes övezetben tartózkodnak. Mint mondta, saját forrásból és a PSZ felderítési részlegétől úgy tudja, hogy a különleges egységek hatezer tagját vetették be Kárpátalján a munkácsi konfliktus nyomán. Úgy vélte, a bujdosó fegyveresek sokáig képesek lesznek kitartani komoly harci tapasztalataiknak köszönhetően, reményét fejezve ki, hogy a helyzet békésen rendeződik és a fiúk amnesztiát kapnak.

 Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának, az Önkéntes Ukrán Hadtestnek (DUK) parancsnoka egy ukrán hírportálnak hétfő este azt nyilatkozta, hogy a Jobboldali PSZ kárpátaljai szervezetének harcosai kitörtek a (Munkács környéki) bekerítésből, és biztonságos helyre tartanak, nehogy megöljék őket. Ezt a hírt eddig sem hivatalos, sem egyéb forrásból nem erősítették meg.     Tíz napja Munkácson négy halálos áldozatot követelő fegyveres összetűzés robbant ki Mihajlo Lanyo testőrei és a PSZ fegyveresei között, vélhetően a csempészpiac felosztása körüli ellentétek miatt. A rendőrökkel vívott tűzharc után a szervezet mintegy tíz fegyverese a város melletti erdőbe vette be magát, és a hatóságok mostanáig keresik őket.