Nem sikerült a bravúr, csak az EL-ben folytathatja a Fradi

Nem sikerült a bravúr, csak az EL-ben folytathatja a Fradi

A Young Boys a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját is 3-2-re nyerte a Ferencváros ellen, így két győzelemmel, 6-4-es összesítéssel a svájci csapat jutott a legrangosabb európai focikupa főtáblájára.

A meccs 4. percében Zesiger vezetésével a Young Boys szerzett vezetést, ezt előbb Wingo a 18. percben kiegyenlítette, majd egy szöglet utáni fejessel Ryan Mmaee már a magyar bajnokot juttatta vezetéshez, ami azt jelentette, hogy a Ferencváros ledolgozta egygólos hátrányát.

A második félidőben viszont a svájciak domináltak, sorra dolgozták ki helyzeteiket. Az 56. percben Fassnacht talált Dibusz kapujába, ezzel megint a Young Boys állt továbbjutásra, sőt, Laiduni buta fegyelmezetlenséggel előbb földhöz vágta a labdát (sárga lap), majd nyújtott lábbal szabálytalankodott (második sárga, így kiállítás), ami miatt csaknem fél órát emberhátrányban játszott a zöld-fehér csapat.

A 72. percben végleg eldőlni látszott a mérkőzés, egy tizenhatoson belüli szabálytalanságért büntetőt kapott a Young Boys, ám Siebachteu gyengén, helyezetlenül rúgott tizenegyesét Dibusz kivédte. A Fradi ezután csak lehetőségekig jutott, sőt a 94. percben egy svájci ellentámadásból Mambimbi elnyeste a labdát a hosszú sarokba, így beállította a 3-2-es végeredményt.

A svájci bajnok a Bajnokok Ligájában, míg a Ferencváros az Európa-liga csoportköreiben folytathatja a küzdelmeket.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A további selejtezők visszavágóján a bolgár Ludogorec hiába győzte le 2-1-re a Malmőt, 3-2-vel a svéd bajnok jutott tovább, míg a holland PSV Eindhoven egyórányi emberelőnyt sem tudott kihasználni, 0-0-t játszott a portugál Benficával, utóbbi 2-1-es összesítéssel várhatja a BL csütörtöki sorsolását. Az El-sorsolást pénteken tartják.