A Ferihegy felé vezető úton halálos baleset okozó férfi letartóztatását indítványozták

A Ferihegy felé vezető úton halálos baleset okozó férfi letartóztatását indítványozták

A gyanú szerint a gyanúsított 2021. május 6-án az általa vezetett gépkocsival a XVIII. kerület Ferihegyi repülőtérre vezető úton közlekedett, Vecsés irányából Budapest belváros irányába. A repülőtér D portájánál a férfi sávot váltott, amelynek során nekiütközött egy vele azonos irányban haladó gépkocsinak.

Az ütközés következtében a gyanúsított gépkocsija átcsúszott a szemben haladó sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező autónak, majd egy tehergépkocsinak is - írja a fővárosi főügyész lapunknak küldött közleményében.

Mint kiderült, a gyanúsított a balesetet követően, segítségnyújtás nélkül, gyalogosan elhagyta a helyszínt.

A baleset következtében a gyanúsított által vezetett autó utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesetnek továbbá egy súlyos sérültje volt, hárman pedig könnyebben sérültek.

A nyomozók a baleset okozójával halált eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének, és 5 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúját közölték.

A gyanúsított a súlyos balesetet követően elhagyta a helyszínt, vele szemben körözést adott ki a nyomozó hatóság. Előzmény adatok alapján, a férfi a hatóságokkal nem együttműködő, idézéseket nem vesz át. Mindezért, a várható büntetés mértékére is tekintettel, megalapozottan feltehető, hogy szabadon hagyása esetén az eljárásban elérhetetlenné válna.

A gyanúsított vezetői engedéllyel nem rendelkezik, ennek ellenére rendszeresen vezet járművet.

Az elmúlt időszakban kirívóan sok szabálysértés, köztük számos közlekedési és közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértés miatt indult vele szemben eljárás. A gyanúsítottat az ezek keretében kiszabott járművezetéstől eltiltások, pénzbírságok és egyéb szankciók sem tartották vissza attól, hogy érvényes vezetői engedély nélkül vezessen, a közlekedési szabályokat semmibe veszi. Minderre figyelemmel, reális a bűnismétlés veszélye is.

A Fővárosi Főügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, amelynek elrendelése kérdésében a nyomozási bíró várhatóan ma hoz döntést - olvasható a közleményben.