Balog Zoltán szerint értelmes párbeszéd volt a keddi tárgyalás

Balog Zoltán miniszter az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában azt mondta, korábban több mint 220 iskolában tartottak fórumokat. Ötezer javaslat érkezett, amelyek elsősorban hiányosságokat soroltak, és ezeket a visszajelzéseket a megbeszéléseken is felhasználták.

A miniszter elmondta, hogy határidőket szabtak, és nincs olyan ügy vagy tabutéma, amelyről ne tudnának beszélni.

Balog Zoltán sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) távol maradt a tárgyalásoktól, de újra meghívják majd a szervezetet.

Közölte: a Nemzeti Alaptantervbe túl sok mindent tettek bele, túl nagy az óraszám, ugyanakkor a megoldás nem feltétlenül a tananyag csökkentése, hanem másfajta elosztása. Hozzáfűzte, hogy vannak olyan országok is, amelyekben kilencosztályos általános iskola működik.