Beindult az infláció az Európai Unióban

Az Eurostat, az unió statisztikai hivatala szerdán azt jelentette, hogy májusban éves összevetésben az euróövezetben és az unió 28 tagállamában egyaránt 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Áprilisban már megállt a fogyasztói árak esése, de márciusban még 0,1 százalékkal csökkent a harmonizált (HICP) fogyasztói árindex.
    
Mindamellett májusban nyolc tagországban még csökkent az árindex.  A legnagyobb áresést Cipruson (-1,7 százalék) és Görögországban (-1,4 százalék) regisztrálták, míg a legnagyobb mértékben Romániában és Máltán (1,3 százalék) emelkedtek a fogyasztói árak.
    
Az Eurostat statisztikái azt jelzik, hogy Magyarországon májusban éves szinten 0,6 százalék volt az infláció a márciusi 0 százalék után. Áprilishoz képest 0,7 százalékkal nőtt a fogyasztói árindex.
    
Az adatok megegyeznek a KSH által június elején közölt számokkal.