Szarvashiba: a békéscsabai polgármestert jelölő egyesület egyik alapítóját gyanúsítják egy milliárdos adócsalási ügyben

Szarvashiba: a békéscsabai polgármestert jelölő egyesület egyik alapítóját gyanúsítják egy milliárdos adócsalási ügyben

Értesülésünk szerint komoly pácba került a Hajrá Békéscsaba Egyesület egyik alapítója, Nagy László, ami súlyos árnyékot vethet a polgármester-választásra, hiszen ez az Egyesület jelöli Szarvas Péter jelenlegi városvezetőt a vasárnapi megmérettetésre.

 
Így nézett ki a NAV-akció

Még nyáron történt, hogy a NAV nyomozói lecsaptak egy vagyonvédelemmel foglalkozó országos adócsaló hálózatra. Beszédes, hogy az akcióban összesen 800 millió forint értékű vagyontárgyat és készpénzt foglaltak le a NAV munkatársai a bűnszervezet vezetőinél. A dél-alföldi pénzügyi nyomozók végül nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként bűnszervezetben elkövetett 2 milliárd forint kárt okozó költségvetési csalás miatt. Amennyiben beigazolódik a gyanú,

az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható.

Az Alfahír információi szerint az a Nagy László az egyik gyanúsított, aki nem mellékesen az Opten adatai szerint annak az ENZÉVÉ Kft.-nek az egyik tulajdonosa, amely biztonsági cég 2015-től látta el a békéscsabai polgármesteri hivatal objektumainak őrzését, valamint a portaszolgálatot. Lapunk forrásai úgy mesélték, hogy a közbeszerzési eljárás eredménye minimum Szarvas Péter polgármester szája íze szerint alakult.

A városházi történésekre rálátó informátorunk szerint már csak azért sem lepett meg senkit az ENZÉVÉ szerződtetése, mert Nagy László civilnek mondott szervezetei igyekeztek behálózni a békéscsabai politikai teret. Mindezt úgy, hogy végig ő volt a középpontban.

2016 júniusában alakította meg a Hajrá Csabaiak Egyesületet, amelynek a székhelyéül a saját lakását adta meg (egy 4 emeletes épület földszinti lakását), 2018 októberében az Egyesület nevet váltott - és lett a már ismert lila színű Hajrá Békéscsaba Egyesület. A cím viszont nem változott.

A konkrét tevékenységet nem folytató "civil"szervezet hivatalosan augusztus 7-ig maradt a földszinti ingatlanban; 5 nappal később, augusztus 12-én jött a hír a NAV országos akciójáról, amely során Nagyot előzetesbe helyezték. 

Ezek után nem meglepő az sem, hogy az ENZÉVÉ - az Opten adatai szerint - szintén ebbe a földszinti ingatlanba van bejegyezve. 

Forrás: Google Maps

Nagy nemcsak a Hajrá Békéscsaba Egyesülettel próbálkozott. Hozzáköthető a Lokálpatrióták Csabai Egyesülete (LOCSE) is - és csak úgy mint a Szarvas Pétert jelölő egyesület, ez is tele volt egykori fideszesekkel. Nagy korábban ugyanis abban reménykedett, hogy sikerül kiegyeznie a Fidesszel, és a LOCSE a közös ernyőszervezetük lesz, ám a deal nem jött össze a kormánypárttal, így szüksége volt a Hajrá Békéscsabába újratöltésére. 

Mindenesetre, a kampánycélra bérelt, apró irodába menekült Hajrá Békéscsaba Egyesület most elárasztotta plakátjaival a békési megyeszékhelyt, és habár a helyiek korábban nem tapasztaltak a részükről semmilyen civil aktivitást, most gőzerővel tolják Szarvas Péter újraválasztási kampányát.

A kérdés pedig addig megválaszolatlan marad: milyen következményei lesznek, ha Szarvas Péter mentorával szemben beigazolódnak a vádak.