Belgium, menj haza, részeg vagy: szabadlábon védekezhet a dzsihadista hóhér

Az Iszlám Állam tagja és Szíriában lefejezett egy embert. Tök veszélytelen, nem?

Egy belgiumi bíróság döntése értelmében szabadlábon védekezhet az a férfi, akit a múlt héten elítéltek terrorszervezetben való részvétel miatt, korábban pedig

bevallotta, hogy lefejezett egy embert Szíriában

- jelentette a Het Laatste Nieuws című helyi napilap hétfőn.

Az újság értesülései szerint Iliass Khayari

az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrormilícia soraiban harcolt Szíriában.

Az ügyben eljáró brüsszeli bíróság elutasította az ügyészség kérelmét, és nem rendelte el a férfi azonnali őrizetbe vételét. Első fokon egyébként mindössze

öt éves szabadságvesztésre ítélték.

A 25 éves Khayari egy telefonbeszélgetés során vallotta be, hogy lefejezett egy embert a közel-keleti országban. A Het Laatste Nieuws által megszerzett felvétel tanúsága szerint az elítélt azt mondta az áldozatáról, hogy "eretnek volt (...) levágtuk a fejét".

A szíriai hóhérmunkáról tehát eddig még nem tudtak a hatóságok, a lefejezés ügyében csak most indult meg a nyomozás, és sajtóhírek szerint a végleges ítéletig akár hónapok is eltelhetnek.

Monsieur Khayari pedig addig is szabadon járhat-kelhet Belgiumban, és Schengen áldásaként minden olyan uniós országban is, ahol még nem vezettek be határellenőrzést. Most már értesült róla, hogy gyilkossággal is meg fogják vádolni, minden bizonnyal higgadt nyugalommal fogja megvárni a bíróság ítéletét. Még véletlenül se próbál majd megszökni, esetleg minden mindegy alapon levegőbe repíteni magát egy forgalmas helyen.
 

Szar minden

A brüsszeli merényletek után az amerikai sajtó arról írt, hogy a CIA több munkatársa is arról panaszkodott: a belga elhárítás lényegében komplett idiótákból áll, munkájukat nemes egyszerűséggel

„szarnak” nevezték.

Jellemző példaként említették, hogy a főváros központjának közelében a nemzetközi terrorizmus fellegvárává nőhette ki magát a hírhedt Molenbeek negyed. Innen szervezték a novemberi párizsi vérfürdőt, de ide vezettek a Charlie Hebdo-mészárlás szálai is. A belga hatóságok azonban mégsem tettek szinte semmit a szélsőséges hálózat szétveréséért. Az amerikaiak próbáltak segítséget nyújtani ebben, de úgy érezték, „mintha gyerekekkel beszéltek volna”.

A párizsi vérfürdő egyik fő felelősének tartott Saleh Abdeslamot abban a lakásban fogták el, amelyet a későbbi brüsszeli robbantások egyik elkövetője bérelt. Mégsem érezték úgy, hogy az akció során őt is őrizetbe kellene venni. Így egyszerűen elsétálhatott, és hozzáláthatott a következő támadás megszervezéséhez.

December elején a rangos Politico Europe hetilap szerzője, Tim King egyenesen "bukott államnak" nevezte Belgiumot, holott a biztonságpolitikai szaknyelvben a "failed state" címet eddig csak olyan országok nyerték el, mint Szomália, Közép-Afrika, vagy Afganisztán. Gilles Kepel francia terrorizmus szakértő tömören így foglalja össze a helyzetet:

„Európa a Nyugat lágy alhasa, Belgium pedig Európa lágy alhasa.”