Izraeli vadászpilóták tiltakoztak az új Netanjahu-kormány ellen

Izraeli vadászpilóták tiltakoztak az új Netanjahu-kormány ellen

Izraelben több mint ezer vadászpilóta tiltakozott nyílt levélben Benjamin Netanjahu miniszterelnök-jelölt formálódó koalíciója ellen - jelentette a Maárív című újság hírportálja kedden.

Állítsuk meg a demokrácia elpusztítását

- írta a legfőbb jogi vezetőkhöz hétfőn eljuttatott levélben a légierő 1197 tartalékos pilótája.

Felhívásukat az izraeli jogrend legfőbb őreinek, köztük a legfelsőbb bíróság elnökének, a kormány jogi tanácsadójának, a kneszet (parlament) jogtanácsosának és több más állami vezetőnek címezték. Az aláírók között ismert tábornokok, a légierő korábbi vezetői, valamint az "555 patrióta" nevű hazafias mozgalom tagjai is megtalálhatók. Felszólították az állami-jogi vezetést, hogy állítsa le a "demokrácia lerombolásának" folyamatát.

Mindannyian készek voltunk életünket feláldozni az országért vadászpilótaként. A légierőben végzett szolgálatunk után is lehetőségeinkhez mérten részt vettünk az ország építésében - tartalékosként, a gazdaságban, az iparban és az oktatásban

- kezdték felhívásukat.

Hittünk az út helyességében, és küldetésünknek tekintettük a zsidó és demokratikus Izrael védelmét. A társadalom és a politikai paletta minden szintjéről érkezünk, jobb- és baloldalról, középről, vannak köztünk vallásosak és nem hívők, askenáziak (európai zsidók) és keleti zsidók az ország minden részéből

- írták levelükben.

Ma egyként aggódunk, hogy veszélybe került a demokratikus Izrael. Ön az utolsó védelmi vonal, amely képes megállítani a demokrácia lerombolásának folyamatát. Izrael zsidó és demokratikus állam, nem tud a Függetlenségi Nyilatkozat szellemében létezni, ha feladja a liberális demokráciát

- írták a katonák.

Elvárjuk, hogy félelem és rettegés nélkül használják fel a rendelkezésére álló összes eszközt és törvényt, és mindent lehetőt tegyenek meg az országot sújtó katasztrófa megakadályozásáért. Ígérjük, hogy továbbra is Önök mellett állunk az ország jövőjéért folytatott harcban

- hangsúlyozták a pilóták.

Amikor a liberális demokrácia és a Függetlenségi Nyilatkozat elvei elleni támadás a szélsőségesek elképzeléseitől a koalíciós megállapodások felé mozdult el, kötelességünknek éreztük cselekedni

- mondta a lapnak a felhívás egyik kezdeményezője, Iszrael Sapír tábornok, a bagdadi atomreaktor elleni támadás egyik végrehajtója.

(MTI)