Béremelésért tüntetnek Budapesten


A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szervezésében tartott demonstráción felszólalók - köztük Csóti Csaba KKDSZ alelnök - arra hívták fel a figyelmet, hogy a kulturális ágazatban már tíz éve nem kaptak béremelést.

A demonstráción szolidaritását fejezte ki az Európai Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség képviseletében Josef Krejbych, aki arra szerint a magyar kormánynak fel kellene ismernie, hogy a kultúra széleskörű gazdasági és társadalmi jelentőséggel bír.

A mintegy négyszáz demonstráló a beszédeket követően - fáklyával a kezében - a Magyar Tudományos Akadémia épülete elöl a V. kerületi Szalai utca irányába indult el.