Szeptember 6-án a ONE Veszprém Arénában XIV. Leó pápa képviseletében Erdő Péter bíboros, prímás boldoggá avatta Bódi Mária Magdolna szüzet és vértanút több mint tízezer hívő jelenlétében – számol be a Magyar Kurír.

Ferenc pápa tavaly május 23-án ismerte el Bódi Mária Magdolna vértanúságát. A Szentatya húsvéthétfőn bekövetkezett halála miatt az április 26-ra tervezett boldoggá avatás elmaradt. XIV. Leó pápa szeptember 6-ára halasztotta az eseményt, melyen együtt ünnepelt a Magyar Katolikus Egyház, a határon innen és túlról érkezett püspökök, papok, szerzetesek és a hívek serege.

11 órakor megszólalt a Magdi-harang a Szent Mihály-főszékesegyházban. A hálaadó eseményen részt vett többek között Michael Wallace Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros, prímás, Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) újonnan megválasztott elnöke, szombathelyi megyéspüspök, Udvardy György veszprémi érsek és Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek, Aurelio García Macías püspök, az Istentiszteleti és Szentségi Dikasztérium helyettes elnöke és José Antonio Rodriguez Garcia, a nunciatúra elsőbeosztottja is.

Udvardy György köszöntötte a meghívott vendégeket, elmondta: „Isten az, aki ünnepet készít népének”, majd felidézte Magdi ajándékát lelkiatyja számára, az ígéretet, melyet 1944 szilveszterén, néhány hónappal vértanúhalálát megelőzően tett: „Ígérem, hogy az elvetett mag sokszoros termést hoz.” Az érsek hozzátette: „A vértanúság az örök életnek a záloga, a vértanúság a remény jele. Az élet egyszeri, megismételhetetlen, de föláldozható. Ebben éljük meg életünk nagyszerűségét.” Mint mondta, a háború borzalmai közepette egy fiatal lány hűséges Krisztusához, fogadalmához, a szentségre törekvéséhez. Erőforrása az ima, az Eucharisztia, a szeretet cselekedeteinek kreatív gyakorlása.

Udvardy György a boldoggá avatás kihirdetését kérte a bíborostól. Felidézte, hogy Magdi 1943 nyarán lelkigyakorlaton vett részt, ahol megfogalmazódott benne a vágy a vértanúság és az Istennek áldozott élet iránt, olyan halált kívánt, mely hat az ifjúságra, hogy az Krisztusra találjon. „Anyaszentegyházunk ünnepélyesen kinyilvánítja Bódi Mária Magdolna életszentségét, kettős dicsőségét, a tisztaság és a vértanúság ajándékát” – folytatta az érsek, aki azt is felidézte, Mindszenty József egykori veszprémi püspök volt, aki a boldoggá avatás egyházmegyei szakaszát néhány héttel Bódi Mária Magdolna vértanúhalálát követően elrendelte.

(A szentté vagy boldoggá avatási eljárásról lapunk öt éve épp Mindszenty József kapcsán írt.)

Ezt követően felolvasták XIV. Leó pápa levelét latin és magyar nyelven is:

„Mi, Udvardy György Testvérünk, Veszprémi Metropolita Érsek, továbbá számos Püspöktestvérünk és a hívek sokasága kérésére válaszolva a Szentek Ügyeinek Dikasztériumával történt egyeztetés után Apostoli Tekintélyünknél fogva engedélyt adunk arra, hogy Isten Tiszteletreméltó Szolgálója, Bódi Mária Magdolna világi hívő és vértanú, aki mint bölcs és okos szűz teljesen átadta magát isteni Jegyesének, és az ő szeretetére válaszul saját életét sem félt neki áldozni, ezentúl a Boldog címet viselhesse, és őt minden esztendő október 26. napján, a jog által előírt helyeken és módokon ünnepelni lehessen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Kelt Rómában, Szent Péternél, június hónap huszonkilencedik napján, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, az Úr kétezerhuszonötödik, Szentévében, pápaságunk első esztendejében.

XIV. Leó pápa”

Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek az oltárnál átadta Bódi Mária Magdolna ereklyéit, melyeket Laposa Norbert balatonfűzfői plébános hozott ünnepélyesen Cristiana Marinellivel és fiatalokkal együtt. Ezekből egyet Erdő Péter bíboros elhelyezett a missziós keresztben.

Szentbeszédében Erdő Péter azt mondta: Bódi Mária Magdolna vértanúsága nem váratlan szerencsétlenség volt, hanem egy elkötelezett, fiatal élet megkoronázása.

Felidézte: Bódi Mária Magdolna apostoli lelkülete már iskolás korában jelentkezett, szeretett volna szerzetes lenni, de nem vették fel, mert szülei nem éltek házasságban. Világi apostolként viszont megérezte a kegyelem erejét.

Bár a Fűzfőgyártelepen munkásként dolgozó lány szerzetes nem lehetett, 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén magánfogadalmat tett: örökös szüzességet vállalt Krisztus iránti szeretetből. Állandó kegyelmi életét gondosan őrizte, rendszeresen járt gyónni, napját szentmisével és szentáldozással kezdte, és erre másokat is rávezetett, fellelkesített – elevenítette fel a bíboros.

Erdő Péter emlékeztetett: a szovjet csapatok 1945. március 23-án érkeztek meg Litérre, aznap délután Bódi Mária Magdolna néhány asszonnyal és gyerekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk. Egyikük a bunkerbe küldte a lányt, aki tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre. Pár pillanattal később az egyik katona lelőtte a lányt, aki a második lövésnél karjait az ég felé tárta, majd összezárta ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!”

Erdő Péter kijelentette: Bódi Magdi nem csak a tisztaságát védte, hanem Krisztus iránti hűségből és szeretetből adta életét. Mindhalálig megtartotta fogadalmát, áldozata pedig közvetlen hatással is volt környezetére – emelte ki.

A bíboros úgy fogalmazott: Bódi Mária Magdolna „a tisztaság vértanúja” volt. Manapság tisztaságról beszélni bátorságot kíván, tisztaságra vállalkozni pedig nem valamiféle extrém teljesítmény, hanem a Krisztus iránti személyes szeretet nagy elhatározása – jelezte.

Erdő Péter szerint mindenki a maga állapota szerinti hivatást kapott a tisztaságra. A házastársak a hűségre, a fiatalok a fegyelmezett előkészületre, életük nagy döntése előtt, akik pedig a cölibátust, a szüzességet vállalták, hivatást kaptak a Krisztus iránti teljes odaadásra és az emberek teljes szívvel való szolgálatára.

Hozzátette: bármilyen nehéz is mai világunkban vallani és követni ezt az eszményt, az isteni kegyelem csodákat képes alakítani az ember életéből. Egy-egy igaz és szent ember lelki központja és támasza lehet egész közösségeknek, irányt mutathat életében és halála után – emelte ki Erdő Péter.

Életrajz

Boldog Bódi Mária Magdolna 1921. augusztus 8-án született Szigligeten, szegény uradalmi cseléd szülők gyermekeként. Édesapja hadifogolyként, papírok nélkül érkezett az országba, ezért a szülők nem köthettek sem polgári, sem egyházi házasságot – így a három testvér, Magdi, a két évvel idősebb Gyula és öccsük, János „törvénytelen”, házasságon kívül született gyermek volt.

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, a badacsonytördemici Szent Mihály-templomban keresztelték meg. A vidám, jól tanuló kislány hitbéli buzgóságára korán felfigyelt tanítója. A család ezekben az években Köveskálon élt, ahol ritkán tartottak szentmisét, így a híveknek a szentbékkállai templomba kellett menniük – Magdi pedig már gyerekként szívesen vállalta a hosszú utat.

Harmadikos elemistaként, az elsőáldozására készülve Jézus iránti elkötelezettsége még erősebbé vált, mindennapjait már 10-11 éves korában az ima és a tevékeny szeretet hatotta át: egyre többet segített édesanyjának a háztartásban és a mezei munkákban, nagyon szerette a virágokat, élvezte a természetet járni, emellett igyekezett támogatni a rászorulókat is. A visszaemlékezések szerint Köveskálon felfigyelt egy árvára, akit nagyszülei neveltek, a család nagy szegénységben élt. Magdi elhatározta, hogy végigkoldulja a falut, hogy meleg ruhát vehessen a kisgyermeknek – terve pedig sikerrel járt.

1934-ben a család a Balatonkeneséhez tartozó Máma-pusztára költözött. Egy évvel később Androsits István plébános megszervezte a fűzfőgyártelepi egyházközséget, és István atya lett Magdi első lelkiatyja, akitől sok vallási témájú olvasmányt kapott kölcsön, így széles körű teológiai tudásra tett szert. Szívesen foglalkozott a máma-pusztai gyerekekkel, akiket a vasárnapi szentmisékre is magával vitt.

17 éves volt, amikor a Szent István-emlékév és az Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából szervezett balatonfűzfői népmisszión meglátta az utat, amelyet választania kell, hogy már földi zarándokútján is szorosan lehessen együtt Jézussal.

„Milyen szép az élete annak, aki közel lehet Istenhez”

– mondta öccsének. Megértette, hogy a szerzetesi élet az a hivatás, amely őt egészen Jézushoz köti. Felkereste plébánosát, Androsits István atyát, hogy támogatását kérje, végül otthon is előállt határozott tervével, ám házasságon kívül született gyermekként az akkori rendi szabályok miatt ezt a vágyát soha nem valósíthatta meg.

Magdi egészen máshol találta meg a lehetőséget világi apostolkodásra. 18 évesen a fűzfőgyártelepi, több ezer embert foglalkoztató Nitrokémia Rt. munkásnője lett. A pirotechnikai eszközöket, többek között rakétákat gyártó részlegen pedig hamar kitűnt szorgalmával és tanulékonyságával, amikor azonban magasabb bért és előléptetést ajánlottak fel neki, azt visszautasította fiatal korára és arra hivatkozva, hogy a családos munkásnőknek nagyobb szükségük lenne a fizetésemelésre.

Gyári munkásként is a templomban, szentáldozással kezdte napjait, a munka közben elhangzott vallásgyalázó kijelentésekre pedig mindig nyugodtan, érthető és biztos érveléssel, ám soha nem sértő módon válaszolt. Szerénysége, vidámsága és segítőkészsége egy idő után munkatársaira is hatással volt: tisztelni kezdték őt.

Aktívan részt vett különféle gyűjtésekben, édesapjától kapott kerékpárjával mindenhová elment, ahol szükséget szenvedtek. Ebben az évben elvégezte első zárt lelkigyakorlatát, és bár több udvarlója, sőt kérője is akadt, 1941. október 26-án, Krisztus Király ünnepén visszavonhatatlan szüzességi fogadalmat tett. Ekkor már jó ideje segítette a 6-14 éves katolikus lányok és fiúk országos szervezetét, a Szívgárdát, szívesen vezette a helyi és a környékbeli gyerekekből álló csoportokat, a foglalkozásokon tovább mélyítve hitüket.

Egy évvel később a család Daka-pusztára költözött. Ekkor avatták Magdit a Mária Kongregáció tagjává – a jezsuiták által kezdeményezett katolikus vallásos közösség célja az volt, hogy a tagokat, elsősorban a fiatalokat a Mária-tisztelet gyakorlása által az önmegszentelés és az apostolkodás magasabb fokára vezesse. A Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségének is egyre aktívabb tagja volt, csoportot szervezett, és az iparban dolgozó munkáslányokat öntudatos, katolikus világnézetre nevelte, segítve a rászorulókat, önfeláldozó karitatív munkát végezve.

1943-ban betegápolói tanfolyamra jelentkezett, elhatározta ugyanis, hogy frontszolgálatot vállal, így segítve embertársait. A tanfolyam elvégzése után azonban hiába várta a behívóját. A katonai parancsnokságon megtudta, a Nitrokémia vezetői nem engedték el, arra hivatkozva, hogy nem tudnák pótolni egyik legjobb munkásukat. Imádságaiban már ekkor azért fohászkodott, hogy fiatalon halhasson meg, és halála közelebb vigye a fiatalokat az Úrhoz.

1944 áprilisában családjával Litérre, a Nitrokémia Rt. ottani birtokára költözött, és szinte azonnal elkezdte megszervezni a Katolikus Dolgozó Lányok Szövetségének helyi csoportját, amelynek tagjai Magdi vezetésével ott segítettek, ahol csak tudtak: a balatonfüredi katonakórház betegeinek élelemcsomagokat készítettek, a környék mélyszegénységben élő gyerekeinek ruhákat varrtak, ápolónői tanfolyamot szerveztek.

Magdi eközben egyre több dologról mondott le, hogy ezzel is közelebb kerülhessen Krisztushoz. Ekkor már egyre aggasztóbb híreket lehetett hallani a nőkkel szemben elkövetett erőszakról, ezért tisztaságuk megőrzésére bátorította nőtársait, ő pedig elhatározta: élete árán is megtartja szüzességi fogadalmát.

1944 végére a harcok zaja egyre közelebbről hallatszott, gyakoribbá váltak a légiriadók – a front Litér felé közeledett. A szovjet csapatok végül 1945. március 23-án érkeztek meg a településre, amelynek közössége a háború hosszú évei alatt óriási veszteségeket szenvedett, sok litéri férfi soha nem tért haza a harcmezőről. Aznap délután Magdi néhány asszonnyal és gyerekekkel együtt a helyi kastély udvarán kialakított óvóhely lejáratánál tartózkodott, amikor két fegyveres szovjet katona támadt rájuk.

Egyikük a bunkerbe küldte Magdit, aki tudta, mi vár rá, sokat hallott a katonák által elkövetett erőszakról. Tisztaságát védelmezve a zsebében tartott kisollóval megszúrta a katonát, és menekülni próbált, közben a többi asszonyt figyelmeztette a veszélyre.

„Annuska, meneküljön, mert magán lesz a sor! Én már meghalok… Édesanyám, menjenek innen, én most már meghalok!”

– kiáltotta a visszaemlékezések szerint.

Pár pillanattal később a Magdira támadó katona megjelent az udvaron, és azonnal lőtt – a beszámolók szerint hat golyó fúródott a lány testébe. Az első lövés után Magdi megállt, a második lövésnél karjait az ég felé tárta, majd összezárta ezekkel a szavakkal:

„Uram, Királyom! Végy magadhoz!”

Az utolsó golyó a szívét találta el, arccal előreesett és meghalt – ujjai még ekkor is a rózsafüzért szorították.

(MTI, Magyar Kurír)