A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 65 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt - írja az ügyészség honlapja.
A közlemény szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik, és a szomszédságában lévő családi házban él a sértett 12 esztendős lánygyermek 4 éves fiútestvérével és szüleivel. A ház két lakrészből áll, amelyeket két külön család használ.
Tavaly február közepén a délutáni órákban a gyermek szülei különböző ügyeket intéztek, és erre az időre a vádlottra bízták gyermekeik felügyeletét, ahogyan ez már korábban is többször megtörtént. A vádlott együtt tartózkodott a szobában a két gyermekkel, akik közül a sértett lány mentális és testi fogyatékosságban szenved, állandó gondozást igényel, és betegsége miatt az őt érő bántalmazás elhárítására alkalmatlan. A gyermek bepelenkázva feküdt az ágyon, míg a fiú a szobában játszott.
A vádlott a sértett lány mellé ült az ágy sarkára, és kihasználva, hogy egyedül vannak, sérelmére szexuális cselekményt végzett.
A szomszédos lakrészben lakó család férfi tagja azonban felfigyelt a vádlott által kiadott hangokra, és az ajtón lévő kulcslyukon keresztül benézett a szobába, látta, hogy mit művel a vádlott, ezen annyira felháborodott, hogy berúgta az ajtót és a vádlottat kikergette a szobából.
Az ügyészség a büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, valamint indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, illetőleg tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végezné - olvasható a közleményben.