Börtönőrökre támadt egy iszlamista fegyenc

Az Osny településen lévő börtön egyik szélsőségeseket fogadó részlegében az egyik őrizetes egy 25 centiméteres, "nagyon éles és hegyes" pengével vasárnap támadt az egyik börtönőrre, akit a nyakán sebesített meg, majd egy másik börtönőrt is megszúrt, aki kollégája segítségére sietett.

A támadás idején öt másik fogva tartott is jelen volt, ők azonban nem vettek részt az erőszakcselekményben. A börtönőröknek sikerült megmenekülniük, a támadót pedig végül gumilövedékkel ártalmatlanították.

Mindkét sérült még vasárnap elhagyhatta a kórházat.

A talált nyomok alapján a többi rab is tudott arról, hogy mire készült Bilal T. Az egyiküknél arra utaló bizonyítékokat találtak, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által végrehajtott "kivégzésekhez" hasonló gyilkosságot akartak elkövetni.

A Bilal T. néven azonosított elítéltet hónapokkal ezelőtt Törökországban vették őrizetbe, miközben Szíriába tartott. Szándékos emberölés a vád ellene, idén pedig azért már elítélték, mert több bűntársával együtt bűnszervezetben vett részt, amely terrorszervezettel is kapcsolatban állt. Egyelőre nem világos, hogyan lehetett 25 centiméteres kés a börtönben egy elítélt terroristánál.

Jean-Francois Forget, a börtönőrök első számú szakszervezetének főtitkára az esettel kapcsolatban elmondta, hogy a franciaországi büntetés-végrehajtás valóságos lőporos hordó, amely 300 embert tart fogva terrorizmus miatt.