Közös futással kezdte találkozóját Novák Katalin és a szlovén államfő

Közös futással kezdte találkozóját Novák Katalin és a szlovén államfő

Borut Pahor szlovén köztársasági elnökkel közös futással kezdte szlovéniai látogatásának programját Novák Katalin magyar köztársasági elnök csütörtökön a Bledi-tó partján - írja a Magyar Távirati Iroda.

Novák Katalin elmondta, Borut Pahorral közösen határoztak úgy, hogy a hivatalos programot megelőzően együtt sportolnak.

"Mivel mindketten sportemberek, rendszeres futók, maratonfutók is vagyunk, ezért futással indítjuk el ezt a találkozót" - közölte a magyar államfő.

"Ezzel is azt szeretnénk üzenni, hogy a sport közel hoz egymáshoz, a sport segít közeli kapcsolatokat építeni egymással" - mondta.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Szlovénia és Magyarország kapcsolatai nagyon jók.

"Ezeket a kapcsolatokat szeretnénk most elnöki szinten is megerősíteni (...) a csodálatos Bledi-tó partján"

- mondta a magyar köztársasági elnök.

Novák Katalin pénteken Ljubljanában megkoszorúzza a Háborúkban elesett áldozatok emlékművét, majd megbeszélést folytat Borut Pahorral, utána pedig Robert Golob szlovén miniszterelnökkel tárgyal.

A magyar államfő ezt követően Lendván a Rába-vidéki szlovén nemzeti közösség és a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) képviselőivel találkozik,végül Borut Pahorral és Horváth Ferenccel, az MMÖNK elnökével részt vesz a közösség új székházának átadásán.