Politikai zsarolást emlegetni álságos és cinikus a jelenlegi fideszes kormány részéről, hiszen a Jobbik-Konzervatívok egyértelműen tiltakozott az ellen, hogy az egypárti túlhatalmat kiépítő Fidesz a magyar egyetemi világ 80 százalékát alapítványivá forgassa át érdemi egyeztetés nélkül, mégpedig olyan formában, hogy hivatalban lévő fideszes miniszterek, államtitkárok és a fideszes holdudvar megmondóemberei kerültek be a testületekbe - írja sajtóközleményében Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltje.
Mint arra felhívta a figyelmet, bár a miniszterek, államtitkárok kikerültek ugyan a testületekből, de azon a helyzeten nem változtatnak, hogy nem az egyetemek szenátusainak kezében vannak azok az alapvető döntések, amelyek az egyetemi polgárok (tehát a hallgatók, az oktatók és a dolgozók) mindennapi tevékenységét befolyásolják.
A jobbikos politikus kiemelte, felelős nemzeti konzervatív pártként számukra érték az egyetemi autonómia, ahogy azt jelentéstevőként meg is fogalmazta az Európa Tanács 47 tagállamának szóló, nagy többséggel elfogadott Brenner-jelentésben.
Ismételten felhívjuk arra a figyelmet, hogy minden egyes nappal veszteségeket szenvednek el nemcsak az egyetemisták, hanem a magyar oktató-kutató kollégák is, hiszen a fontos nemzetközi kutatásokat támogató EU-s Horizont programból is kiszorulnak a Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája miatt
- fogalmaz a konzervatív párt frakcióvezető-helyettese.
A Jobbik-Konzervatívok egy olyan normális országért dolgozik, ahol a tudást megbecsülve egyre több magyar fiatal kerül be az egyetemekre, ahol 21. századi, modern tudást kapnak társadalmilag és anyagilag megbecsült oktatóktól
- fejtette ki Brenner, hozzátéve, véleményük szerint
azonnal meg kell kezdeni az alapítványi fenntartású intézményekkel a tárgyalásokat arról, hogy minél előbb – különösen a nagy tudományegyetemek – visszakerüljenek állami fenntartásba, ahogy az a kontinentális Európában mindenhol szokásos.
A klebelsbergi konzervatív fordulat keretén belül, amelyben a mi politikai közösségünk hisz, nemcsak a közoktatásra, hanem a felsőoktatásra is kiemelt figyelmet és támogatást kell fordítani a jelenlegi nehéz gazdasági és szociális válságban. Ez a valódi konzervatív politika és értékválasztás! - zárul a a Jobbik-Konzervatívok főpolgármester-jelöltjének közleménye.
(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)