Így néz ki London, amikor bűn kereszténynek lenni

Szombaton újabb felvételekkel jelentkeztek: a csapatot Kelet-London utcáin több száz muszlim bevándorló vette körül, majd elmondásuk szerint tojásokkal és kövekkel is megdobálták őket. A két felet a rendőrség tartotta távol egymástól.

 

EAST LONDON RIGHT NOW

Posted by Britain First on Saturday, 12 March 2016
 

EAST LONDON RIGHT NOW

Posted by Britain First on Saturday, 12 March 2016

Mint arról korábbi cikkünkben már írtunk, a "Keresztény Őrjárat" száműzné, deportálná az összes illegális bevándorlót, külföldi bűnözőt, a törvényesen az állam területén tartózkodó idegeneket pedig nagyvonalú pénzügyi támogatással venné rá a hazatérésre. Az országban betiltaná az iszlám vallást, egyben bevezetné a halálbüntetést a pedofilok, gyilkosok és a terroristák ellen is. A rasszizmus szót pedig hanyagolná, mert az egy kétélű fegyver, amely elnyomja a fontos párbeszédek lehetőségét.