Brüsszel lezárja a Lengyelországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárást

Brüsszel lezárja a Lengyelországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárást

Az eljárást még 2017-ben indította el az Európai Bizottság. A testület szerint régiós szomszédainknál "már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata". Már csak az Orbán-kormány maradt a szégyenpadon.

Az Európai Bizottság szerdán bejelentette: úgy határozott, hogy lezárja az európai uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, visszavonva indokolással ellátott véleményét, amellyel 2017-ben az eljárást elindította.

Indoklásában a brüsszeli testület azt írta:

Legfrissebb elemzése szerint "Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata".

A brüsszeli közlemény szerint a döntés meghozatalához vezetett, hogy Lengyelország jogalkotási és nem jogalkotási intézkedések sorozatát indította el az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatosan 2015 óta folyamatosan felvetődött és ezért a 2017-ben indított eljárásban megfogalmazott aggályok kezelésére. Varsó elismerte továbbá az uniós jog elsőbbségét a nemzeti jogszabályokkal szemben, elkötelezett az Európai Unió Bírósága és a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek végrehajtása mellett, és elismeri a bírói függetlenséget - közölték.

Kiemelték:

A jogállamiság súlyos megsértésének legkevesebb két éve fennálló kockázata miatt 2017 decemberében elindított eljárás lezárását az is indokolja, hogy Varsó februárban világos cselekvési tervet mutatott be az Európai Bizottság aggályainak kezelésére, megtette az első konkrét lépéseket a terv végrehajtására, valamint elismerte, hogy a jogállamiságot meg kell őrizni.

Beszámoltak arról, hogy az általános uniós ügyekkel foglalkozó, május 21-i miniszteri találkozón Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős biztos tájékoztatta a tagországok képviselőit az Európai Bizottság értékeléséről és azon szándékról. hogy visszavonja az indokolással ellátott véleményét. A tagállamok elismerték az új lengyel kormány által a fennálló aggodalmak kezelése érdekében már megtett erőfeszítéseket - áll a közleményben.

Az Európai Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri a cselekvési terv szerinti intézkedések végrehajtását, valamint a jogállamiság előmozdítását célzó egyéb lépéseket Lengyelországban - tette hozzá közleményében a brüsszeli testület.

Az uniós szerződés hetes cikke olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely - az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén - végső esetben akár az érintett tagállam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat az összes többi tagország egyhangú támogatása esetén.

(Címlapkép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök sajtóértekezletet tart a kormány ülése után Varsóban 2024. május 14-én. MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka)