380 millió forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt, a két év börtönre ítélt Mol-vezér

380 millió forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt, a két év börtönre ítélt Mol-vezér

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétette javadalmazási jelentését több nagyvállalat is, köztük a Mol, a Waberer’s és a Rába is – írja a Forbes.hu. Korábban nem kellett hivatalosan publikálni, mennyit keresnek a vállalatvezetők, egy 2019-es törvény alapján azonban a BÉT-en jegyzett vállalatoknak kötelező beszámolniuk a menedzsment fizetéséről.

A nyilvános adatok alapján

a legtöbbet, 380 811 428 forintot Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató keresett tavaly.

Hernádi Zsoltot egyébként nemrégiben a horvát legfelsőbb bíróság elítélte. Ugyanis a horvát ügyészség helybenhagyta azt a Hernádi Zsolt Mol-vezér és Ivo Sanader, Horvátország volt miniszterelnöke elleni, első fokon már 2019-ben meghozott ítéletet, ami ellen Hernádi akkor fellebbezett.

Ennek értelmében Sanaderre hat, Hernádira két év letöltendő börtönt szabtak ki, az előbbire 10 millió euró kenőpénz elfogadása, az utóbbira vesztegetés miatt.

31 millió forintot fizetett a Fidesz kihelyezett frakcióülésre a két év börtönre ítélt Hernádi Zsolt érdekeltségeinek

November negyedikén kerültek fel a parlament.hu-ra a legutóbbi, szeptember 15-17 között Esztergomban megtartott, kihelyezett frakcióülés megrendezésére kötött szerződés alapadatai - írja az Mfor.hu A portál szerint a Fidesz szolgáltatási szerződés keretében 25 334 298 forintot fizetett a Solva Property Kft.-nek, és ugyanilyen típusú szerződéssel még 6 066 408 forintot a Solva Hotel Kft.-nek.

A Mol Nyrt.-vel munkaviszonyban álló igazgatók ilyen fizetéseket kaptak 2021-ben:

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató 380 811 428 forintot keresett tavaly.

  • a december végén csatlakozó Bacsa György, a csoportszintű stratégiai operációért és üzletfejlesztésért felelős ügyvezető igazgató egy hétért 2 784 630 forintot,
  • Molnár József csoportszintű vezérigazgató 248 681 808 forintot,
  • Simola József pénzügyi vezérigazgató-helyettes 125 258 925 forintot
  • Világi Oszkár csoportszintű vezérigazgató-helyettes 325 416 290 forintot
  • vihet haza fizetésként.

A gazdasági lap azt írja, fizetésük kétharmada teljesítményalapú változó bér.

A részvényalapú juttatások miatt egyébként a külsős tagok is jól járnak a Molnál, így például Csányi Sándor OTP-vezér 78,5 milliót kapott.

Anthony Radev közel 60 millió forintot, de 60-63 millió forintos fizetéshez jutott a többi külsős tag is.

A Mol felügyelőbizottságának tagjainak is jól fizettek: Pandurics Anett, Dávid Ilona és Lánci András fejenként 18 milliót, Chikán Attila majdnem 23,5 milliót, Áldott Zoltán Sándort pedig 33,6 millió forintot kapott tavaly.

A Waberer's logisztikai céget tavaly szeptember óta vezető Barna Zsolt vezérigazgató összesen 175,6 millió forintot keresett tavaly. Alapbére 2020-ról 2021-re duplázódott, 31,9 millió forintról 63,7 millió forintra nőtt azáltal, hogy kinevezték a cég vezérigazgatójának.

A Rába Nyrt.-t 2003 óta vezető, 2021 májusában távozó vezérigazgatója Pintér István 26 milliós alapbér és 8,3 milliós önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás mellett 79,2 milliós felmentési időre járó távolléti díjat, továbbá 51 millió forint végkielégítést kapott.