Büdösgádzsózás miatt elvitték a magyargyűlölőt

És hallották azt a hírt, hogy az MSZP Roma Tagozatát felelősségre vonták magyargyűlölet miatt? Nem? Nem is csoda.

Történt pedig két napja, hogy mocskos zsidónak nevezte az izraeli konzult egy 62 éves férfi Budapesten. Semmi baj, mert a szörnyű bűntény kapcsán a rend éber őrei ezúttal gyorsan kapcsoltak, és lekapcsolták a gonosztevő elkövetőt. Motti Rave Izrael Állam budapesti nagykövetségének egyik diplomatája, ráadásul jól tud magyarul, így pontosan értette, hogy a 62 éves férfi többek között azt mondta fennhangon (mert hallotta héberül beszélni):
 
1. Mocskos zsidó!
 
illetve,
 
2. Hitlernek be kellett volna fejeznie a munkát.
 
Az izraeli Jerusalem Post cikke szerint a diplomata értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve elvezették az antiszemita sértegetőt. Az újság szerint a budapesti nagykövetség tisztségviselői hálásak voltak a magyar rendőrségnek a gyors intézkedésért.
 
A 444 kérdéseire a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy az ügyben előállított férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytat eljárást közösség tagja elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A férfi szabadlábon védekezik.
 
A büdös gádzsózás, a parasztozás, a verbális és fizikális erőszak, az öregezés, az unokázás, az elzárt kistelepülésekre csak néhanapján eljutó rendőrök országában üditő kivétel, hogy milyen 
példás igyekezettel, szorgalommal és eréllyel sikerült megfékezni ezt a fékevesztett vadállatot, aki ki tudja, talán még most is nagyon csúnya szavakat dobálna a világba,
ha nem csapott volna le rá a törvény ereje!
 
A cinizmust félretéve, a véleményünk továbbra is egyértelmű:
a szólásszabadságba a fenti kis gyűlölködésnek igenis bele kell férnie, még ha ez sértette is a konzult.