A pincében ásta el a nagymamáját egy bajai férfi

A pincében ásta el a nagymamáját egy bajai férfi

Még januárban kapták el azt a férfit, aki a gyanú szerint korábban bántalmazta nagymamáját, aki ennek következtében életét vesztette. A férfi az idős rokon holttestét elásta a pincében, bízva abban, hogy nem derül fény a tettére.

A rendőrség honlapja szerint az asszony eltűnését azonban a lánya bejelentette a rendőrségen. A nyomozók széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, mely során bűncselekményre utaló adatok merültek fel, majd meg is találták az elásott testet a pincében. A gyanú az unokára terelődött, akit halált okozó testi sértés miatt vették őrizetbe.

A megyei főkapitányság munkatársai a feltárt bizonyítékok alapján később módosították a bűncselekmény minősítését: álláspontjuk szerint a fiatal a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítható. A feltételezett tettes lakóhelyén a rendőrök kábítószernek minősülő anyagot találtak, így kábítószer birtoklás vétsége miatt is kihallgatták.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfi ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre - írják a közleményben.