Bár brit rendszámmal közlekedett, a rendőrség gyorsan elkapta.
A 33 éves csornai férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök: garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ellene a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A csornai F. Gergely 2017. február 2-án a délelőtti órákban az M0-ás autóúton -Szigetszentmiklós térségében - az általa vezetett személyautóval a sértettet az útról megpróbálta leszorítani, majd a nő által vezetett autó előtt keresztben megállt. Ezt követően odament a sértett autója mellé, majd a jármű vezető oldali ajtaján ököllel beütötte az üveget, amelynek következtében a sofőr megsérült.
Kisgyermekével utazó édesanyára rontott az őrjöngő vadállat
A kiskorú gyermekével utazó édesanyát leszorította egy angol rendszámú autó, amelynek sofőrje a járműből kipattanva magyarul szidalmazta és fenyegette őt. A férfi azzal vádolta a nőt, hogy beletolatott (ami a sértett szerint nem igaz), feszegette az ajtót, és rugdosta a kocsit, majd
F. Gergely ezt követően a helyszínről elhajtott. A szigetszentmiklósi rendőrök az adatgyűjtés eredményeként rövid időn belül azonosították a garázdaság elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt, akit a csornai nyomozók 2017. február 3-án az esti órákban gyanúsítottként hallgattak ki.
A férfi ellen a további eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatja a nyomozó hatóság.
A férfi akár ötéves börtönbüntetésre is számíthat szándékos közlekedési bűncselekmény miatt. Emellé garázdaság is párosul, súlyosbító tényező, hogy a megtámadott anya kocsijában ott ült kiskorú gyermeke.
Ráadásul mint kiderült, az autó papírjaival sem volt minden rendben.