Cigány önkormányzat: anyázásba fordult a sajtótájékoztató

Az alternatív bizottság a lap szerint többek között arról számolt be, hogy Hegedüs István, az ORÖ elnökének családja 30 millió forintot vehetett fel jogtalanul a szervezettől. Erre a helyszínen megjelent képviselők egy része, illetve még 30-40 ember kiabálni kezdett, és a bizottsági tagokat szidalmazták.
 
A bizottság a Hegedüs-család pénzszerzésein túl egyes beszerzéseket is kifogásolt, például azt, amikor 3500 tablet beszerzésére írtak ki pályázatot, 50-100 millió forint értékben. Ezen túl bírálták azt is, hogy az ORÖ-nek 19 megyében 38 irodája van, több közgyűlést pedig nagyon messze, több száz kilométeres távolságban hívtak össze.
 
Mint elmondták, mára négy feljelentés alapján nyomoznak a hatóságok, például tavalyi jutalmakat is vizsgálnak, a cigány szervezet zárszámadása miatt pedig feljelentéskiegészítést kellett elrendelni.
 
A NAV három ügyben egyesítve nyomoz, a Fővárosi Főügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen jár el, négy feljelentés pedig még a levegőben lóg. Az ügyben házkutatásokat és lefoglalásokat is végrehajtottak már a nyomozók.
 
A sajtótájékoztató után elszabadultak az indulatok, és az érintett képviselők illetve a velük egy hajóban evezők üvöltözni kezdtek, mondván, a sajtó és a bizottság alaptalanul vádaskodik.