A magyar társadalom számára még mindig az egészségügy helyzete (32 százalék) a legfontosabb, bőven előzi az alacsony bérek (17 százalék) és a migráció (17 százalék) témáit - hangzott el a Civitas Intézet héten rendezett egészségügyi konferenciáján.
Azonban hiába a kiemelt figyelem, mégis egészen nyilvánvaló, szemünk előtt zajló folyamatok felett sikkad el a tekintetünk – még úgyis, hogy az egészet a saját bőrünkön érezzük (bocsánat a képzavarért!).
Ha megvizsgáljuk az OECD országok GDP-hez viszonyított egészségügyi kiadásait elmondhatnánk, hogy nem is vagyunk túlságosan lemaradva, a 35 ország 2016-os átlaga 9 százalék, míg Magyarországon ez a mutató 7,6 százalékon áll. Ha csak ezt az adatot emelnénk ki, úgy tűnne, nincs is áthidalhatatlan szakadék hazánk és Ausztria között (10,4 százalék).
Azonban itt nem állhatunk meg, hiszen ha mindezt forintosítjuk (pontosabban US dollárban fejezzük ki), egészen lehangoló következtetésre juthatunk:
Az OECD tagállamok átlagban 4003 dollárt költenek állampolgárokként, Ausztriában ez az összeg 5227 dollár, míg Magyarországon 2101 dollár (sőt, az állami kiadások 32 százaléka a legnagyobb felhasználók 1 százalékos körének megy). Itt már azért látványos a különbség.
De még ezt is tovább tudjuk bontani.
Miközben a GDP egyre kisebb részét fordítjuk egészségügyre, a lakossági költés növekszik:
míg 2003-ban 409 milliárd forintot, addig 2015-ben már 714 milliárd forintot fizettek a magyarok az egészségügyi ellátásért.
Holott hazánkban hivatalosan ingyenes az egészségügy.
Baljós az is, hogy
amíg 2003-ban 51,3 milliárd forintot költött az állam prevencióra, addig 2015-ben már csupán 38,6 milliárd forintot,
és itt még az önkéntes források is elhanyagolhatóak - sajnos.
A forráshiánynak köszönhető az is, hogy
az OECD országokat tekintve a magyar nővérek, szakápolók fizetése utolsó előtti mind arányait tekintve, mind pedig nominálisan
(mindkét listán Lettországot előzzük). Hihetetlen különbségek vannak az orvosok fizetése között is, amíg Németországban egy szakorvos az átlagfizetés 3,5-szörösét keresi meg, addig Magyarországon dolgozó kollégáik a magyar átlag fizetés 2,2-szeresét viszik haza.
Vértesy László, a Civitas Intézet vezérigazgatója a konferencián azt hangsúlyozta, hogy ilyenformán 1000-1200 Eurót is lehet realizálni a két fizetés között, így nem meglepő, hogy 3000-3500 magyar orvos dolgozik már nyugaton (az ő hazacsábításukra találta ki a Jobbik Szent-Györgyi ösztöndíjat).
Radikális hozzáállás: "mi egy erős, állami egészségügyi ellátásban vagyunk érdekeltek"
Mutass egy területet a magyar egészségügyben, és én elmondom, hogy milyen égető, kezeletlen probléma sújtja! Akár ez is lehetett volna a címe a Civitas Intézet keddi egészségügyi konferenciájának. Elképesztő milyen állapotok uralkodnak az ágazatban - a válság, és a megoldás reménye pártállástól függetlenül egy asztalhoz kényszerítette a politikusokat.
Kincses Gyula szerint egyértelmű, többletforrásra van szükség, de csak a többletforrás nem old meg mindent.
A korábbi egészségügyi államtitkár, szakpolitikus a rendezvényen arról beszélt, hogy jelenleg megvan annak a veszélye, hogy azonnali beavatkozás és jelentős állami forrásinjekció, valamint korszerű, a digitalizációs igényeket és lehetőségeket figyelembe vevő szabályozás nélkül az egészségügy kettészakad.
A közösségi egészségügy egy egyre rosszabb szgényellátássá züllik – fogalmazott.
Viszont nincs a két egészségügyre elegendő orvosunk, de egy "második" egészségügy fenntartásához sem elég gazdag az elitünk, miközben már régóta nem csak az elit vásárol egészségügyi szolgáltatást, megjelent – még ha sokszor kényszerből is – a középosztály.
Furcsán hangzik,
de már 2015-ben, az akkori OEP (ma NEAK) a járóbeteg-ellátásban több magánfinanszírozású szakorvosi órát hagyott jóvá, mint a közellátásban.
A finanszírozást tekintve is hasonló a helyzet: 2015-ben a járóbeteg-ellátás 600 milliárdos költségéből az OEP valamivel kevesebb mint 300 milliárd forintot állt, a maradékot az egészségügyi biztosítók és a betegek fizették meg.
És ez az olló csak tovább nyílik, főleg ha figyelembe vesszük a területi eloszlást is, hiszen vannak olyan magyar települések, ahonnan nemcsak a kórház, hanem már a háziorvos is baromi messze van.
Kincses Gyula, a Civitas Intézet konferenciáján világossá tette, a folyamat megállításához elsőrendű lépés a társadalombiztosítás visszaállítása, a köz- és magánegészségügy jól szabályozott együttélése, amely többek között egységes szakmai felügyeletet és finanszírozási átjárhatóságot követel meg.
A nulladik lépés azonban mégiscsak az, hogy
tisztességes, a szakma társadalmi presztízsét visszaadó jövedelmet kapnának az egészségügyben dolgozók
- fogalmazott Kincses Gyula.