Csak felfüggesztettet ért az idős gondozott halála

Juhászné Prágai Erika közölte, a törvényszék első fokon halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek a férfit.

Az ítélet szerint az ápoló-gondozóként dolgozó vádlott 2013. szeptember 13-án segítette a gondozottak fürdetését, a járni nem tudó ápoltakat egy kerekekkel ellátott, fékezhető széken tolta be a fürdőbe. A 62 éves, mozgásában erősen korlátozott sértettel is így tett, ám a fürdőhöz érve a széket - a benne ülő sértettel együtt - kisebb-közepes erővel belökte a helyiségbe.

A lökés hatására a szabadon guruló fürdetőszék felborult, a sértett hanyatt esett vele, és beverte a fejét.

A vádlott és a fürdetőhelyiségben tartózkodó két másik gondozó az asszony segítségére sietettek, felemelték és a betegszobába vitték. A sértett elvesztette eszméletét, ezért kórházba szállították, majd megműtötték, de néhány nap múlva elhunyt.

[fb_pages_codes:crime]

A férfit az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolta, a bíróság a bűncselekményt azonban foglakozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetésnek minősítette, mivel a férfi a rá vonatkozó foglalkozási szabályok szándékos megszegésével gondatlanságból végül a sértett halálával járó veszélyhelyzetet idézett elő.

A fellebbezések bejelentésére az érintettek három nap gondolkodási időt kértek, így az ítélet nem jogerős.