Csak szabadon – elkezdődött az idei EFOTT

A zenei fesztivált negyvenegyedik alkalommal rendezték meg.

Negyvenegy évesen illik megállapodni – jelentette ki az EFOTT hivatalos megnyitóján Koszti András, Velence polgármestere utalva arra, hogy mostantól a település állandó helyszíneként fog szolgálni a fesztiválnak, amelyet már ötödszörre rendeztek meg a tóparti városban.

A rendezvény területe idén csaknem 30 hektár lesz, jóval hosszabb lesz a strandrész, emellett erősebb infrastruktúrával, több kiszolgáló létesítménnyel, büfékkel, illemhelyekkel várják a látogatókat. Idén saját wakeboard-pályája és két strandröplabdapályája is lesz a rendezvénynek, de vízilabdázás és sárkányhajózás is színesíti a programokat.

A fesztiválon a legnépszerűbb hazai formációk, zenekarok, a WellHello, a Halott Pénz mellett fellép többek között a világszerte ismert brit Rudimental is. A Brains különleges produkcióval, a PASO filmzenékkel készül. A Mary PopKids dobos formációval egészül ki, a 30Y koncertjét élőben festik le képzőművészek, valamint elhangzik az EFOTT-himnusz is, amelyet a Margaret Island, Felcser Máté a Punnany Massifból, és Jumo Daddy az Irie Maffiából közösen írt és ad elő.

A velencei megnyitón elhangzott, hogy az EFOTT öt alappillére a kultúra, a zenei programok, a turisztika, a sport és a gasztronómiai programok.

Az EFOTT történetében először idén két felsőoktatási intézmény látja el a házigazda szerepét: a Debreceni Egyetem a kulturális és civil programokért, a Testnevelési Egyetem a sportprogramokért felel. Az EFOTT-on mintegy száz civil szervezet fogja képviseltetni magát (köztük a Jobbik Ifjúsági Tagozata is), a sportkínálatot szélesíti az épülő új strandkézilabda- és röplabdapálya, de vízifocizni, sárkányhajózni is lehet, illetve körbefutni és körbekerékpározni a Velencei-tavat.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnöke a keddi velencei sajtótájékoztatón elmondta: egy olyan szervezetet álmodtak meg, amely az ifjúságra építkezik, innovatív, valamint megújuló, és ezt a mostani fesztiválon alá tudják támasztani. Emlékeztetett rá, hogy hatvanéves a hallgatói mozgalom, és az EFOTT-on jubilál. Gulyás bejelentette, hogy a HÖOK egy kiemelkedő feladatot kapott, az új diákkedvezmények szervezését, amelyet hosszú egyeztetések előztek meg.

Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár arról beszélt, hogy sikeres volt a kormány felsőoktatási stratégiája, befejeződtek a rendszerszintű átalakítások, az állam folyamatosan növeli a felsőoktatás finanszírozását, egyre népszerűbbek az egyetemek, öt százalékkal nőtt a jelentkezők száma.

Az új diákkedvezményt az Oktatási Hivatal részéről dr. Maruzsa Zoltán elnök és Gulyás Tibor HÖOK-elnök deklarálta.