Televíziós beszédben ismerte el a cseh miniszterelnök, hogy hibáztak a járványkezelésben

Televíziós beszédben ismerte el a cseh miniszterelnök, hogy hibáztak a járványkezelésben

Csehországban múlt hét csütörtökön rekord sok, 3130 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. Andrej Babis cseh kormányfő elismerte hétfőn, hogy a kormánya hibázott, amikor túl korán oldotta fel a járvány terjedésének visszaszorítása miatt bevezetett korlátozásokat a nyáron, írja a Guardian nyomán a 24.hu.

"Engem is elragadtatott a nyár közeledte és az általános közhangulat. Ez egy hiba volt, amit nem szeretnék még egyszer elkövetni"

– mondta a cseh kormányfő a televízióban közvetített beszédében.

Jan Hamacek belügyminiszter közölte, az ország járványügyi helyzete jelenleg népességarányosan a második legrosszabb az Európai Unióban Spanyolország után.

Hozzátette: szakértők szerint ha meghaladják a havi 120 ezer új fertőzöttet, akkor kifogynak a kórházi ágyakból, de mindent megtesznek, hogy ezt elkerüljék.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter a kialakult helyzet miatt hétfőn benyújtotta lemondását. Helyét Roman Prymula epidemiológus vette át.