Kiterjesztették a csíksomlyói búcsút a pápalátogatás napjára is

Zarándoklat.

Június elsejére, Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának napjára is kiterjeszti a csíksomlyói búcsút Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke - közölte az erdélyi Romkat.ro portál.

Az érsek körlevélben közölte, hogy a pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánítja, hogy ennek az eseménynek a zarándokai is eleget tehessenek az ősök fogadalmának. Emlékeztetett rá, hogy a pápalátogatás utáni szombaton, június 8-án tartják Csíksomlyón a szokásos pünkösdszombati fogadalmi búcsút.

Csíksomlyón tart szentmisét Ferenc pápa júniusban

A pápát még a román államfő hívta meg Romániába 2017-ben, legutóbb 1999-ben látogatott Romániába katolikus egyházfő II. János Pál pápa személyében.A látogatásra beleegyezését adta az ortodox egyház vezetősége is, hiszen Románia lakosságának nagy többsége görögkeleti vallású, a pápa csak az ortodox egyház beleegyezésével érkezhet Romániába.