Biden visszatérőben, simán verte Sanderst

Biden visszatérőben, simán verte Sanderst

Megtartották a Demokrata Párt negyedik előválasztását, a helyszín ezúttal Dél-Karolina volt. Lehetett rá számítani, hogy a feketék miatt itt jól szerepelhet a gyengén kezdő Joe Biden, nem is történt meglepetés: a szavazatok 48,4 százalékát megszerezve tarolt, a második Bernie Sanders 19,9 százalékot kapott, másnak nem sikerült elérnie a 15 százalékos minimumot, ami felett delegáltakat kaphattak a nyári konvencióra.

Egy kiszálló

Tom Steyer 20 millió dollárnyi tévéreklámja (Biden és Sanders egy-egymillió körül vásárolt) csak 11,3 százalékra volt elég, de országosan maximum 3 százalékra mérik, ezért kiszállt a versenyből.

Pete Buttigieg álomszerű rajtja után kijött, amit eddig is tudni lehetett, hogy a feketék között gyakorlatilag nincs bázisa (8,2 százalék), de Elizabeth Warren (7,1 százalék) és Amy Klobuchar (3,1 százalék) sem tudott domborítani Dél-Karolinában, pedig Warren rendszerint jó benyomást tesz a tévévitákban.

A mérsékelt bal és a balszél harca

Biden, akit a demokrata pártvezetés is támogat, a győzelem után Sanderst támadta és meglovagolta az eddig is látható, mérsékelt kontra szélsőbal küzdelmet a demokrata pártban:

ha a demokraták egy demokrata jelöltet, egy egész élete során demokratát, egy büszke demokratát, egy Obama-Biden demokratát akarnak jelölni

akkor ő az emberük. Bidennek fontos, hogy a Sanderst egyedül megállítani képes balközép jelöltnek mutassa magát.

Jókor jött

Iowa, New Hampshire és Nevada Sandersről (és kicsit Buttigiegről) szólt, a demokratikus szocialista vermonti szenátor indított a legjobban, pedig előzetesen a többség Bident tartotta a befutónak.

Ehhez képest az ex-alelnök Iowában negyedik, New Hampshire-ben ötödik, Nevadában második lett, de csak feleannyi szavazattal, mint Sanders. Ez leképeződött a szövetségi szintű közvélemény-kutatási adatokban is: Biden 27-30 százalékkal a legnépszerűbb demokrata volt, de február végén már a 20 százalék alá is benézett, ezzel párhuzamosan Sanders elérte a 30-at, Biden támogatói Michael Bloomberg felé mozdulhattak.

Biden még pont időben mutatott fel egy győzelmet, ráadásul egy fölényes sikert ahhoz, hogy újraindítsa gyengén induló kampányát. Ez a médiamegjelenéseknél, a pénzügyi támogatóknál és a szavazói bázisánál is lényeges a szuperkedd előtt.

Sandersnek továbbra sem kell kapkodnia, jól áll, és Biden feltámadásának mértékéhez meg kell várnunk a jövő heti szuperkeddet, ahol 14 államban és Amerikai Szamoán egyszerre voksolnak, vélhetően utána szűkül is az elnökjelöltségre pályázók mezőnye.

Fekete bázis

Biden kezdeti kudarcának okai abban is keresendők, hogy az első három államban főleg fehérek szavaztak, de a feketék között messze a legnépszerűbb jelölt, ami Dél-Karolinában meg is mutatkozott, itt a demokrata bázis 60 százalékát ők adják.

Keddig tehát várnunk kell, hogy kiderüljön, mire lesz elég Biden dél-karolinai sikere, de a szombati voksolás előtt a felmérések azt mutatták, hogy a 14 állam közül csak egy helyen vezet, ráadásul beszáll Michael Bloomberg is, aki lapátolja a saját vagyonát a kampányba.

A szuperkedden a kötött mandátumú 3979 delegált harmadáról születik döntés.