Megszavazták a lex Dézsit - ismét magára szabott egy törvényt a Fidesz

Megszavazták a lex Dézsit - ismét magára szabott egy törvényt a Fidesz

Az Országgyűlés keddi döntése alapján változik a háromezernél több lakosú települések főállású polgármestereire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályozás, így ők - az alapellátás kivételével - a jövőben létesíthetnek egészségügyi tevékenységre irányuló jogviszonyt. 

Mint ismert, az önkormányzati törvényt azért kellett módosítani, hogy Győr új fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András főorvos maradhasson polgármestersége alatt. Ez eddig összeférhetetlennek számított.

A módosító javaslatot - amelyet kormánypárti képviselők, Gulyás Gergely (Fidesz), Böröcz László (Fidesz), Bajkai István (Fidesz) és Nacsa Lőrinc (KDNP) terjesztettek elő -  a fideszes képviselők igen szavazataival, 133 igen, 56 nem ellenében fogadta el a parlament.
    
A törvénymódosítás az önkormányzati képviselőkre és a képviselő-testületek bizottságainak nem képviselő tagjaira vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokon is változtatott. Így a jövőben lehetnek az állam által alapított vagy tulajdoni részesedésével működő gazdálkodó szervezetek felügyelőbizottságának vagy ügyvezetésének tagjai.
    
Rendezték továbbá azt a helyzetet, hogy - mint azt a részletes indoklásban írták - az önkormányzati választások után a listán mandátumot szerzett képviselők gyakran nem veszik át megbízólevelüket. A kormánypártok álláspontja szerint az önkormányzat későbbi zavartalan működését veszélyeztetheti, a választói akarat csorbítását eredményezheti, ha képviselői hely üresedése esetén ők akkor sem válhatnak képviselővé, ha a listán már nem szerepel jelölt. Az ilyen esetek elkerülése érdekében lehetővé tették nekik a későbbi önkormányzati képviselővé válást.