Diákokra csaptak le az ukrán sorozók

Egyre erőszakosabbak az ukrán hadkiegészítő parancsnokság munkatársai a mobilizáció teljesítése érdekében.

 – írja a Kárpáthír az 1-1 televíziós csatorna híradására hivatkozva.

A KarpatNews-nak egy szemtanú számolt be arról, hogy Kijev egyik hostelében valósággal lecsaptak az ott megszálló diákokra. A sorozók fegyveres rendőrök kíséretében érkeztek kora reggel, hogy minél több potenciálisan szóba jöhető katonát találjanak. Válogatás nélkül mindenkit betuszkoltak egy kisbuszba, elvitték őket a kerületi hadkiegészítő parancsnokságra, onnan pedig kiképzésre vitték őket tovább. Csak azoknak sikerült megmenekülni a besorozástól, akik éppen elvonultak cigarettázni, vagy a reggeli kocogásukon voltak, s tudomást szerezve az ifjúsági szállóban történtekről, gyorsan kereket oldottak.

Egy másik szemtanú azt mondta, hogy a rendőrök a Jobb Szektorral fenyegetőztek. Aki „önszántából” nem kívánt nekik engedelmeskedni, azokat azzal bírták jobb belátásra, hogy azt mondták neki: mindjárt idejön a Jobb Szektor. Korábban Kijev egyik fiú kollégiumából vitték el erőszakkal a fiatalokat.

A Kelet-Ukrajnában ismét élesedő helyzettel összefüggésben lehet, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak az ilyen esetek, amikor a hadkiegészítő parancsnokság emberei minden törvényi hatáskört túllépve hurcoltak el embereket katonának.