Egész este a délután jár a fejemben. Nem tudok túljutni a történteken. Megosztom veletek, hátha jobb lesz, hátha segít a mellkasomban lévő furcsa nyomást enyhíteni. Munkatársammal elindultunk haza a munka végeztével. Felszálltunk az 1-es villamosra, a már rettegett fővárosi "thriller mesék" helyszínére. Leültünk, mert épp jutott hely. A megállók egyikében 3 fiatal fiú is csatlakozott az utazókhoz. Volt náluk egy szarvasagancs. Igen. Ez önmagában sem hétköznapi, de higgyétek el, mindez semmiség ahhoz képest, ami ezt követte.
Munkatársam a stadion után magamra hagyott, megérkezvén úti céljához elköszöntünk egymástól. Mellém ült egy csinos, jól szituált lány, velem szemben pedig egy idős néni pihegett. Az agancsosok leültek a szemközti helyekre... és elkezdődött életem legfeszültebb, legmegdöbbentőbb hazaútja. Illusztráció (valószínűleg) A kisebbséghez tartozó, nem is tudom, minek nevezzem őket, sajnos nem tudok nem indulatos lenni, férgek, maradjunk a férgeknél, szóval elég hangosan beszélgettek.
Egymást cigánynak és tesónak szólítva azt ecsetelték, melyik mikor jött ki a böriből, és kinek, mikor, melyik tárgyaláson kell - idézem - "baszakodnia a fasszopó gecikkel". Kitárgyalták a drogügyeiket és a zaklatásokat is. Majd a beszélgetésből kiderült, hogy az egyiknek a "kurvája" merthogy így nevezte, szóval "vemhes" merthogy így jellemezte. De "baszik rá hogy fiú-e vagy lány, mert ő aztán fel nem neveli. Legyen a gondja a pulya a rühes dögnek, ha már lenyelni nem tudta!" Itt, ennél a pontnál már éreztem, hogy ez egy kellemetlen út lesz. A társa elkezdte győzködni, hogy de nevelje fel, mert ha fiú, akkor majd lehet az anyagot teríttetni vele, ha pedig lány, akkor sok pénzt hozhat, ha futtatja. Mindhárman megállapították, hogy ez nagyon fain, úgyhogy akkor mégsem rugdossa szét a ribanc hasát. Igen, ezt így mondta. A főkolompos elkezdte nézegetni a mellettem ülő lányt.
Rettegtem, hogy oda ne jöjjenek. Nos, nem jöttek, de ami ezután következett, az örökre bennem marad. Azt találgatták hárman, hogy hány éves lehet. Majd azt mondta az egyik, idézem: hogy az ilyen minőségi pinák mind azt hiszik hogy ők valakik. A jó illatuk meg a menő ruháik miatt. És hogy ilyenbe csak akkor márthatja a maguk fajta a faszát, ha megerőszakolja. Majd azt ecsetelték, hogyan csinálnák, ki hogyan fogná le és baszná szét. Bocsánat, ha vulgáris vagyok. A lány úgy remegett mellettem, hogy esküszöm, éreztem. Ránéztem a nénire aki velem szemben ült. Könnyes volt a szeme. Félelem volt a levegőben. Közben arra gondoltam, hogy pont erről beszélgettem a munkatársammal, hogy mik történnek.
Ott ültem a pattanásig feszült idegek harcának közepén és fogalmam sincs miért, de úgy éreztem, nem bírom tovább. Nem tudtam, mit tegyek és nem tudom megmagyarázni, miért, de azt mondtam a lánynak, hogy add a kezed. Megfogtam a kezét és az volt bennem, bármi lesz is nem engedem el. A "lelki terroristák" folytatták. Szavakkal inzultálták elég durván. Ő pedig szorította a kezem. Ekkor egy idősebb férfi közbeszólt, azt mondta, elég legyen! Persze azonnal célponttá vált. Ment a szétbaszom a fejed, tata, meg kitépem a szíved stb. A bácsi a következő megállónál elhagyta a villamost. Hatalmas csend lett. Egy pisszenés sem volt. Hiába tombolt a meleg, ott és akkor megfagyott a levegő. Esküszöm, hallottam a szívverésem.
A téma a szarvasagancs lett, kibeszélték honnan lopták, hol és hogyan fogják eladni. Időnként még odaszóltak "védencemnek", hogyan nyalnák ki és geciznék tele a finom szűk kis seggét. És ecsetelték néha, hogy sikoltozhatna, vergődhetne, mint a múltkor a kiscsaj a vasútállomáson. Jókat röhögtek azon, hogy 8 hónapot kapott csak érte. Az "előadás" közben többször is többekkel összenéztünk, és mindünk szemében ott volt az együttérzés. Tudjátok, amikor amolyan részvétem pillantásokat vetünk. Végül a Flóriánnál leszálltak, mondván mennek anyagért. Persze távozóban az egyikük végső sokkolásként beleszagolt a lány hajába. Szegény eddig bírta, és kitört belőle a sírás. Szerintem ő sem mostanában fog egyedül utazgatni. Távoztak a "nagyfiúk", és mindenki megkönnyebbült. A lány a végállomásig szorította a kezem, majd együtt szálltunk le a villamosról. Annyit mondott, hogy köszönöm. Ahogy a néni is. Mind, akik együtt utaztunk, szerintem kihagytuk volna ezt a "mesét". Azóta többször is végigpörgettem magamban a történteket. Végtelenül elkeserít, hogy ilyen világban élünk. Isten óvja a gyerekeket, a fiatal lányokat, és minden jóérzésű embert, hogy ilyenek keze közé kerüljön.
Az pedig ijesztő, hogy a börtönök tele vannak, és ezek szabadlábra kerülhetnek újra és újra és újra... Nem félnek semmitől, nincs visszatartó erő, hisz a múltkor megerőszakolt lányért is csak 8 hónapot kaptak... És mindezen röhögnek. Elkeserítő, ijesztő és félelmetes! Nincs kedvem villamosozni, nincs kedvem ehhez a városhoz, ehhez az országhoz, és lassan ott tartok, hogy nincs kedvem ehhez a világhoz sem. Persze az élet megy tovább. Holnap felkelünk, megrázzuk magunkat és megyünk tovább. Hogy lehet ezen túljutni? Csukjam be a szemem és mintha nem létezne mindez, ne vegyek tudomást róla? Nem tudom, mi a helyes hozzáállás, de kívánok nekünk egy szebb világot, egy szebb jövőt, talán ez is fejben dől el...