Dolgokat jelentett be Lázár

Előzenekarként ezúttal is Giró-Szász András kormányszóvivő lépett színpadra, de a főműsort ezúttal is Lázár János szolgáltatta, aki láthatóan roppantul élvezi a kiemelt médiafigyelmet.

A tájékoztatón aztán kiderült

Új híd épül Paks és Kalocsa között  Ez amúgy jobbikos ötlet: Bencze János, a párt Tolna megyei elnöke, közgyűlési képviselője kezdeményezte (a témában többször felszólalt Kepli Lajos is). Amúgy a híd megépítése már április 30. óta biztos, hiszen a Tolna megyei integrált területi programba akkor már bekerült. Persze az a biztos, hogy ha minden héten bejelentik, hogy megépítik.
 
Paks 2 új vezetője Bán Tamás lett, aki már régi motoros: dolgozott az MVM-nél, a Mavírnál, az Alkotmánybíróságon titkárként, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon bíróként, az állami bankfelügyeletnél, a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztériumban államtitkárként, a Paksi Atomerőműnél (így tehát most újrázik), a Kész Holding igazgatótanácsának is tagja volt, valamint tavaly november óta vezette a Budapesti Városüzemeltetési Központot is.

Létrehozzák az állam ügyvédje posztot

ügyvéd

Igen, így. Létrehozzák a Kincstári Jogügyi Igazgatóságot, ahol az állam ügyvédei fognak dolgozni, akik az államot peres eljárásokban képviselik, mind belföldön, mind külföldön. Az indoklás szerint azért van erre szükség, nem akar a kormány többé ügyvédeknek állami megbízást adni. Volt olyan év, amikor 10 milliárd forintot fizetett ki ilyen megbízásokra, ezt pedig a kormány sokallja. 
 
A magyar államot ismerve, kételkedünk benne, hogy az új rendszerben is olcsóbb lenne a ügyvédek alkalmazása, de ne legyen igazunk.
 
Aztán kiderült, hogy bérkiegészítést kapnak a kistelepülési vezetők. A polgármesterek bérét amúgy pont a Fidesz csökkentette le, hát most visszacsinálják.
 
Az állami társaságok és az önkormányzatok a jövőben csak állampapírba fektethetnek és csak a Magyar Államkincstárban (nyilvánvaló módon, a brókerbotrány miatti arcvesztést szeretnék elkerülni a jövőben).
 
Emelik a bért a szociális szférában a közigazgatásban. Mielőtt nagyon örülnének az érintettek: 2016 nyarától, ami kellően távoli időpont ahhoz, hogy nagyjából mindenki el is felejtse. 
 
Nem enyhítik a vasárnapi boltbezárást a Balatonnál, az emberek ugyanis Lázár János szerint "pihenni és nem vásárolni mennek oda". Minek is várásolni, úszkáljanak, meg pihenjenek, oszt ha a gyerek fagyira, vagy pöttyös labdára vágyna, majd pörköljenek oda neki egy Lázár idézetet, vagy fenyegessék meg vele.
 
Lázár Schmidt Mária kritikáira is reagált egy kérdés kapcsán: "igenis ragaszkodik ahhoz az elvhez, hogy a Sorsok háza mint holokauszt emlékhely csak úgy jöhet létre, ha egyetért a koncepciójával a magyarországi zsidóság." 

2018-ra gyúr

Az utalások nagymestere mondott ennél persze fontosabbat is. Előbb egy kis iróniával: "a jó dolgokat Orbán Viktor találja ki és valósítja meg, a rossz dolgokat én találom ki, és én valósítom meg" majd jóval komolyabb hangsúllyal: reméli, 2018-ra mindenki fölismeri ezt az összefüggést - mondta.