Magyar György távozik az MMM elnökségéből

Magyar György távozik az MMM elnökségéből

A hír valóban igaz. Többirányú elfoglaltságom miatt megterhelő volt számomra az MMM elnökségében a munka, át kell adnom a helyem a fiatalabbaknak

- erősítette meg Magyar György az Alfahírnek a távozásáról szóló információt.

A Márki-Zay Péter által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) éppen szombaton tartott közgyűlést, ahol információink szerint az egyik alapító, Magyar György bejelentette a távozását. 

Nem politikai okok miatt állok fel. A civil szférában folytatom a munkát

- tette hozzá.

Magyar György szerint az ellenzéki pártok sem támogatták teljes szívvel az MMM-et, illetve annak elnökét a tavalyi előválasztás során és

azt követően a mozgalom is veszített jelentőségéből.

Ugyanakkor úgy véli, szükséges lenne a további együttműködés az ellenzéki pártok között, ami a közelgő önkormányzati választás során a civilek hatékonyabb bevonását teszi szükségessé.

Ezen a választáson a civileknek nagyobb szerepet kell kapniuk. Tehát ellentétben az országgyűlési választással, most az ellenzéki pártoknak kellene a civilek mögé felsorakozni és nem fordítva. Az MMM szerepe mostanra kissé "kacskaringós" lett.

Márki-Zay Péter pártalapításban gondolkodik, de szerintem amit ő elképzelt, hogy az MMM a civilek pártja legyen, az egy politikai nonszensz.

Magyar György szerint távozásához az is hozzájárult, hogy mostanra nagyon kevés alapító maradt az MMM-nél.

A mozgalom és az ellenzéki pártok szerepéről szólva Magyar György lapunknak úgy fogalmazott, útkereső, kiforratlan az ellenzék és helyzetüket tovább nehezítheti, hogy a parlament döntése alapján egy napon tartják az önkormányzati és az Európai Parlamenti választásokat.

Ez két eltérő kampányt, két eltérő filozófiát jelent, amit rendkívül bonyolult összeegyeztetni, mivel az EP-választáson listákon pártokra kell szavazni, míg az önkormányzati voksoláson szerintem továbbra is egy közös jelöltre lenne szükség a Fidesszel jelöltjével szemben. Tehát én változatlanul úgy látom, hogy az ellenzéki pártok egymásra vannak utalva és ezt kell nekünk civileknek kiegészíteni, sőt most sokkal több hiteles civilt kellene indítani, akik mögé a pártoknak kellene beállni.

Magyar György ügyvéd tehát távozik az MMM vezetéséből, de jelezte, továbbra is a civil szféra erősítésén dolgozik, hogy a társadalmi kontroll megvalósuljon.