Miután nagy visszhangot kapott a jobbikos képviselőnő akciója, a Fidesz sajtójának kiadták a felsőbb utasítást, hogy Varga-Damm Andreát le kell járatni.
Rögtön meg is jelent a Ripost nevű bulvárlapban egy cikk arról, hogy az ügyvédnőnek drága bundái vannak, mintha ettől valamilyen rossz ember lenne, miközben épp az elesetteken akart segíteni. A lejáratócikk szokás szerint szinte szóról szóra átmásolva jelent meg a többi fideszes lapban is, majd a közmédiának is kiadták, hogy foglalkozzon a színvonal alatti témával.
A fideszes sajtót irányító kormányzati kommunikáció azt találta ki, hogy a jobbikos ügyvédnőnek 50 millió forintot ér az innen-onnan örökölt bundagyűjteménye. A képviselő ezen állítólag meglepődött,
majd az egész cuccot felajánlotta az Ökumenikus Segélyszervezetnek, hogy árverezzék el, és a pénzt adják a rászorulóknak. Ezt az Orbán Viktor felesége által jószolgálati nagykövetként képviselt szervezet visszautasította.
Varga-Damm Andrea azonban tovább ment, és egy hétfői Facebook-posztjában közölte, hogy be fogja perelni az őt lejáratni próbáló lapokat, például az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában álló Bors nevű bulvárlapot is, ahol szintén megjelent egy ilyen cikkmásolat. Azt írta nekik levélben, hogy a várhatóan több millió forintos sérelemdíjakat az otthonukat vesztett devizahiteleseknek és az otthonápolóknak fogja adni.
„Reményeim szerint Önök és az Önök köreibe tartozó többi szennymédia sok-sok millió forintot lesz kénytelen nekem fizetni, amiből létrehozhatok egy olyan alapot, amely az otthonukat vesztett devizahitelesek otthonának megteremtésére valamint az ápolásra szoruló honfitársaink támogatására szolgál majd.” - írta a jobbikos képviselő a Borsnak.