Az elmúlt évek közlekedéspolitikájára számos elrettentő példát lehetne hozni: méregdrágán épített szellemautópályák, felújítást követően lassabb menetidőt produkáló vasútvonalak, döbbenetes állapotban lévő fő- és mellékutak. Ebbe a sorba illik a 25-ös főút egy szakaszának a felújítása is. Bár a tervei már évtizedek óta készen vannak, mégsem történt semmi – pontosabban: ami történt, attól csak rosszabb lett a helyzet.
A helyiek elmondása alapján az eredeti elképzelések között egy alagút is szerepelt Szentdomonkos és Borsodnádasd között. Egy olyan megoldás, amely gyorsabb, biztonságosabb és még olcsóbb is lett volna, mint a mostani, életveszélyes szerpentin.
Ehhez képest mi valósult meg? 5–8 méteres szakadékok a szerpentin szélén, ahol korábban erdő vagy árok volt. Egy különösen éles kanyar külső ívén még szalagkorlát sincs, a helyiek szerint szinte minden nap zuhan le autó a mélybe.
Az elmúlt hetek esőzései következtében a támfal számos ponton már most megszakadt, leomlott. Joggal tehetjük fel a kérdést:
Mi lesz itt még? Mikor omlik rá a partfal az útra, vagy mikor mossa alá úgy az utat, hogy az beszakad?
Hogyan lehet így átadni egy közutat 2025-ben egy európai uniós országban? Miért kellett harminc évet várni egy beruházásra, amely még mindig nem felel meg a legalapvetőbb biztonsági elvárásoknak?
Mielőtt azt gondolnák, hogy ez csak egy út, hogy ez csak az itt élők ügye: nem,
ez Magyarország közlekedésének tükörképe.
Ahol az autópályákon sorra nyílnak a kátyúk.
Ahol a mellékutak sok helyen évtizedek óta felújításra várnak, az autók pedig sorra mennek tönkre rajtuk.
Ahol a vasútvonalak tucatjain sebességkorlátozások, lecsökkent járatszám, elavult biztosítóberendezések teszik mindennapossá a késéseket és a balesetveszélyt.
Ahol vidéki emberek százezrei érzik úgy: másodrendű állampolgárok, mert egyszerűen nem jutnak hozzá biztonságos közlekedéshez.
És ha mindez nem lenne elég, a helyiek ingatlanaiban keletkezett károkról – repedő falak, megsüllyedt udvarok – a minisztérium még csak nem is egyeztetett, pedig ígéretet tett rá. Ők pedig kártalanítás nélkül maradtak.
Ez így együtt bizony nem véletlen.
Egy olyan kormányzat képét mutatja meg, amely nem kormányoz, csak beszél. Egy olyanét, ahol a közlekedésért felelős miniszter 15 év kormányzás után ismeri el, hogy még két ciklus kell nekik, hogy rendbetegyék a MÁV-ot.
De akkor mit csináltak négy cikluson át eddig?
A kérdés ma már nem az, hogy mikor újítjuk fel az infrastruktúrát. Hanem az: hány baleset, hány sérült, hány tragédia kell még, hogy végre megértsék a döntéshozók, az utak és a vasút az ország gerince – és ez a gerinc most darabokra van törve.
Ideje kimondani: a magyarok nem másodrendű utakra és vasútra fizetnek adót, nem életveszélyes kanyarokra, korlát nélkül, és persze nem 30 év halogatásra.
Biztonságos, kiszámítható, modern közlekedést érdemlünk. Nem holnap. Ma.
(A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője.)