A kiemeléskor ketté is törhet a Hableány

A kiemeléskor ketté is törhet a Hableány

Az emelés során komoly terhelésnek lesz kitéve a múlt szerdán a Dunában elsüllyedt hajó, ezért akár ketté is törhet - közölte Solymos András hajómérnök csütörtökön a köztévében.

A szakember azt mondta, kockázatot jelent, hogy nem lehet tudni, pontosan milyen sérülések vannak a hajótesten, emelés közben ugyanis bizonyos pontokon a hajótest hajlik, ha pedig éppen ilyen helyen sérült meg, könnyen eltörhet.
   
Egy másik probléma, hogy amikor megemelik a hajótestet, a folyó a sodrás irányába is elkezdi nyomni - tette hozzá, hangsúlyozva, emiatt komoly előkészületekre van szükség.
   
Kitért arra is, a 65 évvel ezelőtti balatoni hajóbaleset műszaki probléma miatt történt. A "Pajtás" hajót ugyanis átalakították, a faszerkezetű árnyékoló helyére fémet építettek, a teli ablakokat ökörszem ablakokra cserélték, és kivették a hajó aljából a betont is. Ezek a változtatások a hajó súlypontját felfelé vitték.

A dunai és balatoni hajózás fekete napjai a XX. században | Alfahír

A Kárpát-medencei és dunai hajózás krónikájába újabb fekete lapként vonult be a Parlament magasságában május 29-én történt szerencsétlenség. A szomorú aktualitás alkalmából portálunk röviden bemutat néhányat a XX. század legmegrázóbb, halálos áldozatokat követelő hajózási katasztrófáiból, melyek a Balatonon, illetve a Dunán játszódtak le.