Sertéshús: az önköltség növekedésének "előbb-utóbb meg kell jelennie" az árban

Sertéshús: az önköltség növekedésének "előbb-utóbb meg kell jelennie" az árban

Az elmúlt egy évben körülbelül 25-40 százalékos mértéket ért el a különféle takarmányok drágulása, amely a sertés- és a baromfihús árát is meghatározza - erről beszélt Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az N1TV Napi Téma című műsorában kedden.

Hamarosan jelentősen megugorhat a sertéshús ára

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke árrobbanásra figyelmeztet a sertéshúsok piacán. Az Inforádiónak kifejtette, hogy tavaly az önköltségek jelentősen növekedtek, így a sertéstenyésztők idén rákényszerülnek az áremelésre. Sajnos folytatódott az az évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egy éven belül is nagyon nagy a hullámzás.

Éder felidézte, az áremelkedést a gabonák világpiaci árának utóbbi egy-másfél évben lezajlott jelentős megnövekedése eredményezte. Ez jelentkezett a gazdák önköltségében, de az ágazatban az energiaár emelkedésének hatása is érzékelhető. Ahogy a megnőtt bérköltségeké is.

A szövetség elnöke arra is emlékeztetett, hogy a magunk mögött hagyott 3 év során "rendkívül szélsőséges helyzet" alakult ki a sertés világpiacán. A Covid mellett az afrikai sertéspestis megjelenése és "tarolása" bizonyos régiókban azzal járt, hogy változó volt a kínálat.

Volt olyan év, amikor éven belül közel 50 százalékkal is magasabb volt az élősertés ára, aztán volt olyan év, amelyben 30 százalékos esés volt jellemző

- fogalmazott Éder, hozzátéve, hogy tavaly év elején is 30 százalékos emelkedés történt, majd év végéig folyamatos csökkenés ment végbe.

Éder Tamás szerint a piac logikája azt diktálja, hogy

az önköltség növekedésének "előbb-utóbb meg kell jelennie az élősertés árában is", hiszen a tenyésztők most már egy éve veszteségesen dolgoznak.

A Magyar Húsiparosok Szövetségének arra is kitért, hogy a legtöbb elemző szerint a múlt év eleji drasztikusan megnövekedő kínai takarmánygabona-vásárlás tolta el a leginkább a világpiaci folyamatokat, majd ennek a fordítottja, a csökkenő kereslet is. Kína általában a sertéselőállítás mintegy felét adja, és a fogyasztásnak is közel a fele az ázsiai országhoz köthető globálisan. Tehát az ottani, a sertéspestis miatti 20-40 százalékos állománypusztulás brutális hatással bír - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, a sertéspestis folyamatos meglepetéseket okoz, és egy olyan új információi említett, miszerint néhány napja Észak-Olaszországban vaddisznóban találtak sertéspestises fertőzést, amely ismét felboríthatja az európai piacokat.

NAPI TÉMA - A kormány mintaként beszél Ausztriáról, ott mégis sokkal kevesebben halnak meg

NAPI TÉMA - A kormány mintaként beszél Ausztriáról, ott mégis sokkal kevesebben halnak meg Gyertyagyújtással emlékeztek az ellenzéki összefogás politikusai a Covid 40.000 hazai áldozatára. Mennyire befolyásolja Kína az európai hústermékek árát? Vendégeink Szilágyi György, a Jobbik alelnöke és Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.