„A fiatalok nem alamizsnát szeretnének, hanem jövőképet és kiszámíthatóságot"

„A fiatalok nem alamizsnát szeretnének, hanem jövőképet és kiszámíthatóságot"

A tavalyi „világvége" után idén ismét megrendezték az EFOTT-ot, amely a korábbiakkal ellentétben egy nulladik nappal kiegészülve, még hosszabb is lett.

A csütörtöki napon a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter tette tiszteletét, aki két évvel ezelőtt még frakcióvezetőként csocsózott a fiatalokkal, most viszont már pártelnökként és miniszterelnök-jelöltként vett részt a fesztiválon.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A jobboldali néppárt első embere a 40 év alattiak körében a legnépszerűbb (36 százalék) az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek támogatottságát vizsgálva. Ennek fényében nem csoda, hogy a Jobbik politikusát nagy érdeklődés övezte a Jobbik IT sátránál. Jakab éppen a székesfehérvári fórumról jött át, hogy beszélgethessen a fiatalokkal, de akadtak bőven olyanok is, akik csak egy közös képet akartak készíteni vele.

A párt elnökét többek között lakhatásról, energiapolitikáról, a bérek felzárkóztatásáról vagy éppen az ellenzéki előválasztásról is faggatták. Az Alfahírnek nyilatkozva elmondta, nagyon örül annak, hogy ilyen komoly érdeklődést mutatnak a fiatalok a politika iránt. 

„Rengeteg új szavazó keresett meg minket, ami számomra nagyon nagy öröm. Felidéződött bennem az első szavazásom, amikor nagyon is büszke voltam arra, hogy már én is részt vehetek a közélet alakításában."

Hozzátette, hogy a magyar fiatalok személyében tudatos választókról van szó, akik keresik a megoldást, és fogékonyak a friss hangokra. 

„A mai fiatalok jövőképet is szeretnének, mert nem csak valami ellen akarnak szavazni, hanem valamiért is. A fiatalok ugyanis egy országra várnak, amely építkezik, és ahonnan nem kell elvándorolni a jobb élet reményében." 

Jakab Péter fórumát egy KDNP-s „performansz" igyekezett megakasztani. Az ifi-KDNP néhány tagja egy felbontott csomag párizsival, egy száraztésztával, és egy gyerekjátékkal kívánt a jobbikos politikusnak jó egészséget. 

A Jobbik elnöke nem lepődött meg az akción, sőt el is beszélgetett velük. Elmondta, hogy pont úgy viselkednek, mint az öreg fideszes politikusok.

„Én azt mondtam nekik, hogy ezzel az élelmiszercsomaggal elmegyek majd Borsodba, s el fogom mondani nekik, hogy a fiatal kereszténydemokraták ezt küldik számukra, ezzel szúrják ki a szemüket: egy száraztésztával, meg egy párizsival"

- mondta Jakab Péter, hozzátéve, hogy a többit majd ők küldik, mert sajnos a szegény emberek a kormányra nem számíthatnak, csak ilyen szánalmas performanszokkal akarják elterelni a figyelmet a valódi problémákról.

„Vissza fogjuk venni azt a vagyont, amit a Fidesz és a KDNP elvett a magyar néptől!"

Jakab Péter válasza után az ifjú KDNP-sek szó nélkül távoztak a Jobbik IT sátrából.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Jobbik tudta legjobban megszólítani a fiatalokat. Jakab Péter úgy véli, ennek az lehet az oka, hogy éreztetni tudják a választókkal, a politika nem a lopásról meg a hazudozásról szól, hanem a mindennapi problémák kezeléséről. Véleménye szerint fiatalosnak és lendületesnek kell lenni, ezzel lehet szót érteni velük.

„A fiatalok nem alamizsnát szeretnének, hanem jövőképet és kiszámíthatóságot akarnak. A mai magyar fiatalnak 20 éves korában indul az élete. Mégis milyen alapon vegyen fel 20 milliós hitelt, miközben azt sem tudja, hogy mit hoz a holnap?"