Jobbik-Konzervatívok: Jogunk van tudni, mit titkolnak az egészségügyi reform kapcsán!

Jobbik-Konzervatívok: Jogunk van tudni, mit titkolnak az egészségügyi reform kapcsán!

Úgy tűnik, hogy egy több százmilliós titkosított dokumentum alapján fogott egészségügyi reformba az Orbán-kormány. Ez az a reform, amelyről most már a Fidesz frakcióvezetője is azt mondta: „Ez egy baloldali javaslat”

- írja közleményében Lukács László György, a Jobbik-Konzervatívok frakcióvezetője, aki szerint a reformot egy, a Belügyminisztérium által titkosított több százmillió forintba kerülő dokumentum alapján vezérli az orvosokra is rátámadó Belügyminiszter.

Most már látszik: a reform megbukóban van, és súlyos károkat okoz a lakosoknak

- tette hozzá.

Lukács László György, ezért, mint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke, korábbi Nemzetbiztonsági Bizottsági elnök, tudván, csak jó okkal lehet valamit titkosítani, azzal a kéréssel fordul a Belügyminisztériumhoz, hogy hozza nyilvánosságra a Boston Consulting cégtől kapott, az adófizetőknek több százmillió forintos költséget okozó reformterveket.

A lakosságnak joga van tudni, milyen további leépítéseket tervez reform címén a kormány, és fel kell készülniük a kieső ellátásokra. Mert ha az is a tervben volt, hogy 200 háziorvosi ügyeletet bezárnak, hogy az Orvosi Kamarát támadják, vagy az is, hogy kórházi ágyszámokat csökkentenek, amivel egyre messzebb kerül az emberektől az ellátás, akkor ezt tudnia kell a közvéleménynek

- hangsúlyozta közleményében Lukács László György.