Egy év alatt 24 százalékot zuhant a magyarországi akkumulátorgyártás

Egy év alatt 24 százalékot zuhant a magyarországi akkumulátorgyártás

Ha ez a jövő ígérete, nyilván ideje villámgyorsan újragondolni az egészet kormányzati szinten. A hazai ipari termelés ennek tetejében szintén visszaesett tavalyhoz képest.

9,5 százalékkal lett kisebb a magyar ipari termelés idén augusztusban, mint egy évvel korábban, és ha ebből kivesszük annak a hatását, hogy most kettővel kevesebb munkanap volt, még úy is 4,1 százalékos a visszaesés – erősítette meg az első becslését a Központi Statisztikai Hivatal.

A KSH frissen közölt adatai nyomán a magyar ipar legfontosabb ágazata, a járműipar 12,4 százalékkal gyengébben teljesített, mint egy éve ilyenkor. Ezen belül a járművek gyártása 16,5, az alkatrészgyártás 8,8 százalékkal volt gyengébb.

És ez még mindig kisebb zuhanás annál, amilyet a kormány számára újonnan nagyon fontossá vált ágazat, az akkumulátorgyártás bemutatott: ott 24 százalékkal volt a termelés a 2023. augusztusi szint alatt

– értékelt a hvg.hu.

A villamos berendezések gyártása – ahova az akkuipar mellett a villamos motorok és áramfejlesztők gyártása is tartozik – összességében 15 százalékkal esett vissza.

Elektronikai alkatrészből 19,7 százalékkal kevesebb készült, mint egy éve, ezt ellensúlyozta egy kicsit, hogy a számítógépek gyártásában csak 0,4 százalékos volt a visszaesés.

Az eddigiekhez képest egész elfogadhatónak tűnik az, hogy az élelmiszeriparban csak 0,2 százalékos volt a csökkenés. Ezen belül a húsipar még pluszban is zárt, ott 5,6 százalékos növekedést mértek.

Az év első nyolc hónapjában összesítve 3,8 százalékkal volt kisebb a termelés a 2023. január-augusztusihoz képest. Ezen belül a villamos berendezések gyártása (benne az akkumulátorokkal is) 12,6, a járműgyártás 7,5 százalékkal esett vissza.

(Címlapkép: A Samsung SDI gödi elektromos jármű akkumulátor gyárának főépülete Gödön 2017. május 29-én, a gyár nyitóünnepségének napján. MTI)