Egy év után sikerült a melegvizet visszaállítani az ELTE lágymányosi épületeiben

Egy év után sikerült a melegvizet visszaállítani az ELTE lágymányosi épületeiben

Tavaly energiatakarékossági okokból állították le, mostanra helyreállt a központi melegvíz-szolgáltatás az egyetemen.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) épületeiben még egy évvel ezelőtt állították le a központi melegvíz-szolgáltatást, energiatakarékossági okokra hivatkozva. Ezt pedig most a 24.hu-nak küldött tájékoztatásuk szerint idén szeptemberben, az őszi szemeszter kezdetén minden épületben újraindították.

Csupán az egyetem lágymányosi campusának épületei jelentettek ez alól kivételt,

ott a FŐTÁV árainak jelentős csökkenése nyomán október elején indulhatott újra a szolgáltatás.

Két napja egy, az ELTE munkatársai által működtetett Facebook-oldalon jelent meg egy poszt arról, hogy az egyetem természettudományi karán a melegvíz és a hidegvíz rendszerek között átjárás keletkezett, és a tisztításhoz felhasznált vegyszer átkerült a hidegvíz rendszerbe is. A lap ezt követően kereste meg a neves egyetemet.

A csaknem 30 éves vízvezeték-rendszerben műszaki problémák léptek fel, amelyeket az ELTE Műszaki Főigazgatóság munkatársai a lehető leghamarabb elhárítottak

- közölte a portállal a felsőoktatási intézmény, amelyik szerint egészségkárosodás nem történt.

Az illetékes üzemeltetés akkor tájékoztatása alapján az épület vízrendszerének állapota nem tette lehetővé az incidens nélküli indulást. A bejegyzés szerint a munka során vegyszeresen tisztításra kerültek a melegvíz tartályok, valamint a csővezetékek, ezt követően pedig a rendszer átöblítése is megtörtént. Az azóta elvégzett mérésekből pedig kiderült, már iható és megfelelő minőségű a víz.

Ismert, múlt télen a takarékosság jegyében bizonyos egyetemek, köztük az ELTE is arra kényszerült, hogy az őszi szünetet december közepére halasszák el, enyhítve ezzel a rezsiemelés hatásait.

(Címlapkép: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (ELTE TTK) épülete a főváros XI. kerületében, a Pázmány Péter sétányon. MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán)