Egy 18 éves iráni lövöldözött Münchenben

Egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a péntek esti müncheni lövöldözés elkövetője.

Hubertus Andrä müncheni tájékoztatóján elmondta, hogy a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetőjének indítékairól egyelőre semmit sem tudnak, és nincs arra utaló jel, hogy lettek volna társai.

A német média egy része ezúttal is csúnyán leégett. A német RTL kürtölte világgá egy szemtanúra hivatkozva, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt. A hitelességüket ismerve, az is elképzelhető, hogy nem is volt ilyen szemtanú, az elmondottak csak egy túlbuzgó riporter vagy szerkesztő fejéből pattanhattak ki.

Ezzel a hírrel azt próbálták sugallni, hogy rasszista indítékok állhatnak a támadás mögött. Erre a hamis információra természetesen ráharapott a magyar médiának arra fogékony része is. Mivel az elkövető iráni származású, így kizárható, hogy náci, bőrfejűek lövöldöztek volna.

A fiatalember több mint két éve lakott Münchenben, nem szerepelt a rendőrségi nyilvántartásokban. Egyetlen pisztollyal lövöldözött. Még nem tudni, hogy a fegyver milyen típusú és hogyan szerezte. Az első riasztás nagyjából 17.50-kor futott be a rendőrséghez. A fiatalember egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál, majd a gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le.

Holttestét 20.30-kor találták meg a bevásárlóközpont közelében egy mellékutcában, ahol a nyomozás első adatai alapján öngyilkosságot követett el. A támadóra tüzelt egy civil ruhás rendőr, boncolással kell megállapítani, hogy megsebesítette-e.

Kezdetben szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnt, hogy hárman kezdtek lövöldözni. Ez valószínűleg azért alakult így, mert két ember egy autóval feltűnően gyorsan távozott a helyszínről. Időközben megtalálták őket és megállapították, hogy nincs közük a bűncselekményhez - mondta Hubertus Andrä.

A lövöldözésben 3 ember életveszélyesen, 18 könnyebben megsebesült. A halottak között fiatalkorúak, a sebesültek között gyerekek is vannak - mondta a 60 éves rendőri vezető, pályafutásának legnehezebb szakaszának nevezve az első riasztás óta eltelt órákat.

A lövöldözés miatt 2300 rendőrt mozgósítottak. Érkezett erősítés a szövetségi rendőrségtől, a Baden-Württemberg és a Hessen tartományi rendőrségtől, és az osztrák rendőrség Cobra nevű terrorelhárító alakulatától is. A nyugalom helyreállt a bajor fővárosban. A tömegközlekedést hajnalban újraindították. Szombaton nem kell elhalasztani rendezvényeket biztonsági okokból - mondta Hubertus Andrä. A nyomozás újabb eredményeiről szombaton nap közben számol be a müncheni rendőrség.

Horst Seehofer bajor miniszterelnök utasítására szombaton a gyász jeleként félárbócra eresztik a zászlókat a bajorországi állami intézményeknél. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a támadás hírére megszakította szabadságát, és szombaton Münchenbe megy.