Egy baktérium az Iszlám Állam legnagyobb ellensége?

A tudományos nevén Leishmaniasis kór által megfertőzödött testrészek szó szerint elrothadnak. A Mirror információ szerint már a százezret közelíti az érintettek száma, de a dzsihádista terrorszervezet elüldözi területéről az orvosokat, és ez súlyosan visszaüthet.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet már korábban dolgozott a járvány felszámolásán a közel-keleti országokban, de az ISIS elől ők is elmenekültek. A homoki légy harapásával terjedő fertőzés fekélyeket okoz, magas láz a tünete, és májmegnagyobbodás történhet. A legbrutálisabb következmény, hogy nyílt seb keletkezik a beteg testrészen, ami felemészti környezetében a húst.

Ha a kezelésre szorulók időben megkapják a szükséges kezelést, elkerülhető a halál, de a terroristák elutasítják az orvosi ellátást.