Egyelőre nem lesz az MNB-é Munkácsy Golgotája

A Magyar Nemzeti Bank 6 millió dollárt adna a Golgotáért, Pákh Imre, magyar származású amerikai műgyűjtő pedig 9 milliót kér a Munkácsy Mihály által festett képért.

Az alelnök hozzátette: a Debrecenben megtekinthető Krisztus trilógia tagjáért, a Golgota című festményért az MNB csak annyit adhat, amennyit az állam meghatároz, ezt egy kormányrendelet rögzíti. A jogszabályt tavaly júliusban egészítették ki; eszerint három igazságügyi műtárgy-becsüsnek kell értékelést készítenie a műtárgyról, és ennek alapján lehet dönteni az árról - emlékeztetett Gerhardt Ferenc.
 
A becsüsök egy árintervallumot adnak meg. Ez esetben a felső határ a 6 millió dollár, az MNB igazgatósága ennek alapján hozta meg a határozatát arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank ennyit fizethet érte, többet nem. Az MNB alelnöke hozzáfűzte - a szakértők kijelölését ért sajtókritikákra reagálva -, hogy a már említett kormányrendelet előírása szerint a témafelelős, jelen esetben a Szépművészeti Múzeum felállít egy hármas bizottságot, amely kijelöli a három igazságügyi műtárgy-becsüst, és ők állapítják meg az árat. Vagyis: többszörös szűrőn megy keresztül a folyamat.
 
Megjegyezte: természetes dolognak tartja, hogy a becsüsöket az ország a saját becsüsei közül választotta. Utalt ugyanakkor arra is: Pákh Imre az árbecsléssel kapcsolatban a "független becslés" relativitását emlegette. Erre nem lehet mit mondani, mivel a három becsüs az ország legmegbecsültebb szakértői közé tartozik ezen a területen - mondta az MNB alelnöke.
 
A Krisztus Pilátus - a trilógia másik darabja - 5,7 millió dollárért került kanadaiból magyar tulajdonba, és ez a piaci ár - mondta az MNB alelnöke. Ami önmagában is jelzésértékű, és ez is a 6 millió dolláros limiten belül van. Gerhardt Ferenc jelezte ugyanakkor, hogy Pákh Imre többször is beszélt arról, hogy lenne vevő a Golgota című képre. Egy amerikai szervezetet említett tavaly márciusban, amely "bejelentkezett" a szóban forgó képért. De már egy Svájcban élő orosz multimilliárdos is érdeklődik a kép iránt a mostani tulajdonos szerint. Az MNB alelnöke lát esélyt arra, hogy a trilógia Debrecenben együtt maradjon.