Egyenes úton sem tudta megtartani az autóját az ittas sofőr

Egyenes úton sem tudta megtartani az autóját az ittas sofőr

A Budakörnyéki Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ittasan vezetve okozott sérülést barátnőjének.

A vádirat szerint a vádlott 2023 novemberében vezette Ráckevén az autóját, mellette barátnője ült, aki nem használt ekkor biztonsági övet. A férfi súlyos fokban ittas volt, állapota miatt az egyébként 5 méter széles, egyenes vonalvezetésű úton sem tudta irányban tartani az autót. Menet közben a járművel letért az útról és a úttest melletti széles rézsűn áthajtva nekiütközött az egyik ház előtt parkoló autónak.

A baleset következtében a vádlott barátnője súlyos sérülést szenvedett.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség az autót vezető férfi ellen súlyos testi sértés okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat.

A csatolt fotók a rendőrségi helyszínelés során készültek az ütközés helyéről és a gépkocsi sérüléséről.

A Jobbik szigorúbb büntetéseket szeretne

A Jobbik szerint nemcsak fegyverrel, gépjárművel is lehet gyilkolni, éppen ezért a párt törvénymódosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy aki ittasan vagy bármilyen tudatmódosítószer hatása alatt, jelentősen túllépve a megengedett sebességhatárt okoz halálos balesetet, azt büntessék úgy, mintha szándékos emberölést követett volna el.