Meghalt Egyiptom legrégebben rács mögött ülő politikai foglya, akit még 1981-ben börtönöztek be a néhai államfő, Anvár Szadat meggyilkolásával kapcsolatos vádak miatt, s azóta mindössze két évet töltött fegyházon kívül.
Nabíl el-Magrabi, az egyiptomi katonai hírszerzés volt tartalékos tisztje az említett merényletért felelős Gamáat al-Dzsihád, vagy Egyiptomi Iszlám Dzsihád néven ismert terrorcsoport tagjaként került börtönbe, két hónappal Szadat halála előtt. Életfogytiglanit kapott, ami Egyiptomban gyakorlatilag 25 év szabadságvesztést jelent, ennek ellenére 31 évet ült egyhuzamban.
Magrabi a 2011-ben kirobbant forradalom után néhány hónappal hagyta el börtönét, de két évre rá újra letartóztatták az iszlamista elnök, Mohamed Murszi 2013. júliusi megbuktatását követő zavargások közepette, amelyekben egyik fia életét vesztette. A sajtóforrások által 71 és 76 év közötti korúra becsült iszlamistát 2013 októberében vették őrizetbe.
Az azóta is tartó perben - további 67 emberrel együtt - azzal vádolták, hogy szerepet játszott az akkori belügyminiszter, Mohamed Ibráhím ellen elkövetett, sikertelen merényletben, valamint azzal, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjének fivérével, Mohamed ez-Zaváhirivel közösen terrorcsoportot alapított. Rendőrök meggyilkolásával, és egy templom lerohanásával kapcsolatban is vádat emeltek ellene.
Az észak-afrikai ország leghíresebb politikai foglyát nagyon szigorúan őrzött börtönéből 15 nappal ezelőtt szállították kórházba, ahol rákbetegsége végzett vele.