Egyre több a gyermektelen nő hazánkban

A 41 év feletti gyermektelen nők aránya 2011-re 11 százalék fölé nőtt.

A Magyar Hírlap szombati számában a Népességtudományi Kutatóintézet adatai alapján azt írta, a gyermektelen nők 31 százaléka a vizsgált évben Budapesten élt, 21 százaléka megyei jogú városokban, 25 százaléka kisvárosokban, 22 százaléka községekben. A fővárosiak arányát iskolai végzettségtől, gazdasági aktivitástól és más demográfiai jellemzőktől függetlenül magasabbnak találták a gyermektelen nők körében a felmérésben.
 
A felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a gyermektelen nők körében 31, míg a gyermekes nőknél 22 százalék, ugyanakkor a gyermektelen nők között azok is többen vannak, akik a nyolc általánost sem végezték el.
 
A vizsgált időszakban 20-ról 24 százalékra nőtt a gyermektelen nők aránya a nyolc általánost el nem végzők között, 6-ról 10 százalékra emelkedett a nyolc általánossal rendelkezők között, s jelentős volt a növekedés a diplomások körében is: 11,5 százalék után 15 százalék.
 
A statisztikák szerint a párkapcsolattal nem rendelkező 41 év fölöttiek között több a gyermektelen, azonban míg 2001-ben még a 41-45 éves hajadonok 67 százalékának nem volt gyermeke, 2011-re arányuk 51 százalékra csökkent, ráadásul úgy, hogy közben a hajadonok száma megduplázódott, 21.500-ról 47.500-ra nőtt – írta a lap.