Egyre több ellenzéki ülne le tárgyalni Moszkvával

 
 
Moszkva a bécsi Szíriával kapcsolatos tárgyalásokon bemutatott egy olyan listát, amelyen olyan szír ellenzéki képviselők szerepelnek, akik hajlandóak lennének együttműködni és részt venni a szíriai rendezésekkel kapcsolatos tárgyaláson – írja a RIA Novosztyi Mihail Bogdanovra, az orosz külügyminiszter helyettesére hivatkozva. „A szaúdiak is adtak egy saját listát. Az amerikaiak egyelőre csak ígérgetnek” – mondta a politikus A
 listán 38 név és szervezet szerepel, 
de ez akár tovább bővülhet.
 
„Az a fontos, hogy a szíriai ellenzék tudja, hogy mit akar és egyeztessenek egymással, , és egyeztessenek a delegációjuk ügyében, akik képviselni fogják őket, reményeink szerint a szíriai kormánnyal való tárgyalásokon, mint ahogy ezt a genfi egyezmény is követeli” – hangsúlyozta Bogdanov.