Továbbra is csak a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői vették át a mandátumaikat

Továbbra is csak a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői vették át a mandátumaikat

Mint az ismert, a 2022-es országgyűlési választások során az Egységben Magyarországért (EM) pártjai 57 mandátumot nyertek, melyek közül 38 listás (19 egyéni választókörzetben nyert ellenzéki jelölt), ugyanakkor még zajlik egy vita(?), vagy inkább egy médiahekk a listás helyekről - jellemző, hogy még mindig nem derült ki az sem, mi lesz Márki-Zay Péter mandátumának sorsa. 

Az NVB közzétette a pártok támogatási arányát

A Nemzeti Választási Bizottság megosztotta a végleges arányokat az állami pártfinanszírozásban. A 444.hu összegzése szerint mintegy hárommilliárd forintot osztanak szét évente a központi költségvetésből a választáson legalább 1 százalékot szerzett pártok között.

A parlamenti munkával kapcsolatban Hadházy Ákos szolgál a legfurább véleménnyel, szerinte gyakorlatilag csak a fizetést kell felvenni és már a bizottsági munkával sem kell törődni. Befogadó frakciója, a Momentum addig jutott, hogy ők azért beülnek majd a bizottságokba, de az alakuló ülésen nem vesznek részt. Az ugyanakkor eldőlni látszik, hogy az EM pártjai részesei lesznek a 2022-2026-os parlamenti ciklusnak.

Az ugyanakkor sokat mondó, hogy a megállapodásuk értelmében hétfőn került volna sor a mandátumok felvételére, azonban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) összesítése alapján az alábbi tizenöt képviselő végül Orbán Viktorral és a fideszes kétharmaddal közösen már a héten elfogadta a megbízó levelet. 

  1. Fekete-Győr András (Momentum, 5.,)
  2. Dr. Tóth Bertalan (MSZP, 6.,)
  3. Ungár Péter (LMP, 7.,)
  4. Dr. Molnár Zsolt (MSZP, 11.,)
  5. Tompos Márton Kristóf (Momentum, 12.,)
  6. Berki Sándor (Párbeszéd, 15.,)
  7. Lőcsei Lajos (Momentum, 20.,)
  8. Kanász-Nagy Máté (LMP, 21.,)
  9. Dr. Harangozó Tamás (MSZP, 22.,)
  10. Gelencsér Ferenc (Momentum, 26.,)
  11. Komjáthi Imre (MSZP, 29.,)
  12. Dr. Keresztes László Lóránt (LMP, 32.,)
  13. Sebők Éva (Momentum, 33.,)
  14. Dr. Gurmai Zita (MSZP., 37.,)
  15. Bedő Dávid (Momentum, 38.,)

Mint láthatjuk, csak a Jobbik és a DK képviselői nem vették át a mandátumukat, valamint a párbeszédes Szabó Rebeka, aki Karácsony Gergely helyére ül be, valamint az LMP-s Bakos Bernadett, aki Dobrev Klára (DK) helyét foglalja el. 

Rajtuk kívül még a Mi Hazánk kontingense szerepel a vonatkozó NVI-listán (Dúró Dóra, Apáti István, Novák Előd, Szabadi István, valamint Dócs Dávid, míg Toroczkai László később érkezik).