A Fidesz központi e-mail címe áll az egyik legnagyobb facebookos propaganda oldal mögött

A Fidesz központi e-mail címe áll az egyik legnagyobb facebookos propaganda oldal mögött

Még 2019 nyarán számolt be az Azonnali arról, hogy az Elég nevű kormánypárti Facebook-oldal engedélykérés nélkül vett át és töltött fel egy részletet a portál egyik videójából, melyben az úzvölgyi katonatemető körül kiélesedett román-magyar feszültség kapcsán az akkor 95 éves Bartha Mihály, egykori úzvölgyi veterán adott interjút az Azonnalinak.

A portál emiatt akkor büntetőfeljelentést tett, azonban most, másfél év eltelte után a hatóság közölte

felfüggesztik a nyomozást, ugyanis nem tudták megállapítani, ki áll az oldal mögött.

Érdekesség azonban, hogy a végzésben azt azért elárulták: sikerült kideríteni, hogy az oldalhoz társított e-mailcím a kapcsolat@fidesz.hu.

Az Azonnalinak sikerült az Elég nevű Facebook-oldal anonimitásba burkolózó üzemeltetőivel üzenetet váltania, ebben pedig nem is tagadták a jogsértést, s azzal érveltek: „nemzeti ügy”, hogy a videó terjedjen, azonban az eredeti, hatperces változat ezt szerintük nem tudja betölteni, ezért vágtak ki belőle, s terjesztettek egy félperces, románozós részt. Mindezen túl a videóról az Azonnali logóját is kivágták, valamint a portál által írt feliratokat ugyan más dizájnnal, de egy az egyben átvették.

Mivel az Elég nevű Facebook-oldalról semmit sem lehet tudni, nincs kiadója, csak Facebook-üzenetekben lehet velük kommunikálni, így a felszólítást és keresetlevelet sem lehetett volna kinek kézbesíteni. S mivel annak kinyomozása, ki áll egy Facebook-oldal mögött, az ügyészség és a rendőrség jogköre, ezért az Azonnali büntetőfeljelentést tett az úzvölgyi videójuk jogtalan felhasználása miatt. Mindezt azzal indokolva, miszerint mások szellemi alkotásának sajátként való feltüntetését – amennyiben az anyagi kárt okoz – a Btk. is szankcionálja a bitorlás nevű tényállás keretében, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A bitorlás miatti, ismeretlen tettes ellen tett feljelentéssel sokáig nem történt semmi érdemi, csak annyi, hogy a Fővárosi Főügyészség átadta azt az Egri Rendőrkapitányságnak (az Azonnali kiadójának székhelye Egerben van), az pedig továbbküldte az ügyet a NAV-nak, ugyanis a bitorlással kapcsolatos ügyekben, mint kiderült, az adóhivatal az illetékes. 

Másfél év elteltével végül hétfőn kapott az Azonnali egy végzést a NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságától, miszerint:

felfüggesztik a büntetőeljárást, ugyanis az elkövető kiléte nem volt megállapítható.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is szűnik az eljárás, hiszen ha mégis előkerül információ az elkövető kilétével kapcsolatban elévülési időn belül, folytatódik az ügy.

 A NAV a végzésben azt is leírta, mit sikerült elérni a nyomozással. Az adatgyűjtéskor ugyanis kiderült:

az Elég nevű Facebook-oldalhoz kapcsolt e-mailcím a kapcsolat@fidesz.hu, amely az internetes keresőprogram találati listája alapján a Fidesz Központi Hivatalához tartozik, mely a 1062 Budapest, Lendvay utca 28. szám alatt működik

A végzésben nem esik szó arról, hogy a Fideszt a hatóság megkereste volna annak érdekében, hogy kiderítse, konkrétan kinek a felelőssége az Elég nevű oldalon megjelenő tartalom, azt azonban részletezik, hogy a NAV megkereste a Facebook írországi leányvállalatát, hogy azonosítsa a profil működtetőit, ez viszont nem volt eredményes, ugyanis a Facebook további információkat kért a teljesítéséhez, a NAV viszont már minden rendelkezésre álló adatot megküldött. Megállapítják továbbá, hogy a jogsértő videó továbbra is elérhető a Facebookon, és azon tizennégyezer megosztás van.

Az Azonnali a Facebooknál már a jogsértő videó megjelenésekor tett egy szerzői jogi panaszt, s kérte a videó eltávolítását, azonban ezt arra hivatkozva utasította vissza a közösségi oldal, hogy a feltöltő Elég szerint a videórészletet nem pusztán ellopták, hanem kritikát, illetve kommentárt fűztek hozzá.

Joggal vetődhet fel tehát több kérdés is a fentiek kapcsán. Például, hogy ha a NAV a kapcsolat@fidesz.hu-t azonosítani tudta az Elég mögött, utána miért csak a Facebooknál próbálkoztak, hogy az üzemeltetők kilétét felfedjék? (a végzésből ugyanis olybá tűnik, csak ott próbálkoztak)

A portál a Fidesznek is megküldte kérdéseit az üggyel kapcsolatban, visszajelzést azonban egyelőre sehonnan sem kaptak.